A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bő. Összes bejegyzés megjelenítése
2016-07-30
2015-01-08
2014-12-29
unexpected bark
Ahogy kisded puppik a réten,
Úgy ugrál összes belsõségem
A nyolcvannégyes rengeteg
avarján-kátyuként ott remeg-
Kis teste Bagolynak és Verébnek,
hogy cukormázas bronzérmének
Öröme hátukon végigfut
És melegbe fordítva a kis-kaput
Semmiségbe torkollik a száguldás
-a rétközt futó buszmegállás-
Gyorsan semmibe
Gyorsan a semmibe
Kétszer is belerúgtam septibe,
Csíkként húzódik minden múló,
Ami pont is: mind semmibe nyúló;
Három elmúlás a testemen centi,
-incsben meg nem mondom mennyi-
Nyúló pontom felé éteren nyúlni nem,
Felfelé pedig nyújtózni kell rendesen;
Én mondom: nincs már víz a pincében,
Ha van, az majd' mind szõlõ ízben..
Az is a miénkben
2014-12-07
2014 December 7, hajnal 2 óra 30 perc
Egy év hajkurászás, ki tudja mennyi lekakilt megrágott finomság és számtalan próbálkozás után: végre elkapta az egeret P. Gábor, különleges kettõs ügynök.
Köszi a chrispy rolls-t.
2014-05-21
2014-01-21
sóhaj
egyszer ismertem valakit, újév éjszakáján találkoztam vele először. amikor megláttam azt hittem te vagy az, de csak egy gyenge hasonmásodról volt szó. ez a valaki 4 nappal és négy éjszaka próbáld meggyőzni a fentiekk ellenkezőjéről, sikertelenül.
a seb, amit rajtam hagyott elmúlt, és vele együtt más is. nem maradt más, csak a hajnali üzenetek, amelyek írása közben a hideg ujjai a telefonja billentyűzetéhez tapadtak: lassan és elnehezülten, ahogyan az én ujjaim az enyéim felett most, ezen a csöndes éjszakán, amikor ez a személy ismét visszatért, pedig töröltem és tiltottam mindenhonnan.. hát bazmeg..
2014-01-18
Csáb
Csábító, Csábos (eszt.), báj, bájoló, bájos fogaloman alfaja, azzal a mellékértelemmel, hogy nem az igazság, az erény, a természet szépsége az, mi bennünket elbájol, hanem inkább a gonosz, az önérdek, a kék, a sznevedély az, mely ragyogó szinekbe öltve, bennünket fogva tart. Azért magát a démont is csábítónak mondják, a gonoszt pedig néha szép alakban festik, hogy csábítóan hasson. Ilgy értelemben a görög mitosz is a sziréneket elbájolónak, csábosoknak mondja.
2013-09-09
desperate actions during work
sssoooo on the other day i found a gun on the frontcounter so i went to the men's loo to shot my head off, literally, but there was only one bullet in it, and when i tried to just shoot shoot shoot i couldn't made it because the only bullet ended up in my face, right in the middle of the mirror.
2013-04-26
József Attila: Szeretnének
Jóról és rosszról nem gondolkozom,
csak szenvedek én és csak dolgozom.
Csinálok csempét, csavaros hajót,
bánatba rosszat, közönyömbe jót.
Munkámnak nincs se száma, se szeri.
Kedvesem tudja, ő számba veszi.
Ő számba veszi, hisz valamiben.
S ha kérdem, rámnéz s nem mondja, miben.
Ha fa volnék, hát fészket igazán
a varjú is szükségből rakna rám.
Ha föld volnék, mit kapás vénje tört,
csicsókás volna az a krumpliföld.
Krumplival is csak úgy volnék teli,
ahogy a munka megköveteli.
Ha víz volnék, hát volnék pocsolya.
Ha tűz volnék, hát volnék hamuja.
S ha én volnék az úr, az úr helyett,
nagyon szeretnének az emberek.
1928
csak szenvedek én és csak dolgozom.
Csinálok csempét, csavaros hajót,
bánatba rosszat, közönyömbe jót.
Munkámnak nincs se száma, se szeri.
Kedvesem tudja, ő számba veszi.
Ő számba veszi, hisz valamiben.
S ha kérdem, rámnéz s nem mondja, miben.
Ha fa volnék, hát fészket igazán
a varjú is szükségből rakna rám.
Ha föld volnék, mit kapás vénje tört,
csicsókás volna az a krumpliföld.
Krumplival is csak úgy volnék teli,
ahogy a munka megköveteli.
Ha víz volnék, hát volnék pocsolya.
Ha tűz volnék, hát volnék hamuja.
S ha én volnék az úr, az úr helyett,
nagyon szeretnének az emberek.
1928
2012-09-17
Szabó Lőrinc - Semmiért egészen
Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.
Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.
Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.
Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.
Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.
Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.
Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.
2012-06-22
2010 12 28 - kis kitérő
nemrég felkeresett Ő. a régi nagy _________. azt mondta többet nem beszél velem, mert már annyiszor átbasztam, hogy képtelen egyáltalán emberszámba is venni, de mindezek ellenére mégis kész volna ismét kitenni a lelkét a traumának, azaz hogy ismét kínozzam létületemmel. két hónapja azt hiszem.. igen, kb két hónapja. akkor történt, amikor asszem végleg kiadta az utam, és megmondta: ne keressem soha többé.
de rámírt valahogy, és elmesélte hogy nagyon beteg. mivel én egy kórházban dolgozom, felajánlottam neki a segítségemet, persze egyértelmű volt hívásának célja.. azt mondta nem halálos, de jó lenne egy kivizsgálás, másban meg nem bízik; meg hogy lesz két órája reggel, de utána egyből indul fel hozzám a fővárosba, mivel ő vidéken tartózkodott.
fel is jött. persze azt nem vártam, hogy az aktuális barátnőjével teszi, na meg hogy teljesen máshogy néz ki, alig ismertem rá.
elkezdtük a kivizsgálást. a barátnője egyre jobban aggódott. folyton mellette volt, én meg az áldott jó szívemmel felajánlottam neki a szomszédos üres ágyat neki pihenésre, amit a szuka el is fogadott.
nehéz volt az egész, felkavaró. amikor a nője aludt, fura dolgokat mondott nekem, amik kétségbe vonták azt a tényt, miszerint odáig van a nőjéért, meg vissza.
hazafele is egész végig ezen járt az eszem, nem tudtam másra gondolni. nekem is volt már valakim, akit nagyon kedveltem, de az egész dolog Vele annyira felkavart, hogy már magam sem tudtam mit érzek. még a villamos is majdnem elütött, annyira elbambultam..
másnap mondta a kollégám a diagnózist nekünk. semmi komoly, de azért ma még benntartanák megfigyelésre. Ő nagyon megkönnyebbült. rám nézett, és láttam rajta, hogy legszívesebben megölelt volna. kérdeztem tőle, siet-e haza, várja-e valami fontos beadandó iskolai munka, mire ő nemleges választ adott, ezért a kollégámnak azt javasoltam, hogy tartsuk bent még pár napig, hiszen nem lehetünk soha teljesen biztosak, aztán mi van ha téved.. inkább itt legyen rosszul, mint otthon. belement hálistennek, bár tudta mire megy ki a játék.
látni akartam még, ameddig csak lehet. ha hazamenne arra ítélném, hogy a barátnője addig szeretgesse a kórház traumája után, amíg csak mégjobban megszeretik egymást. addig amennyire csak lehet ki kell használnom a lehetőségeket. gonosznak éreztem magam, de úgy éreztem, megérdemlem ezt azok után, amiket átéltem vele, nélküle, miatta.
jobban is lett hálisten, nem volt semmi komolyabb baja, bár ezt tudtam már a diagnóziskor. a váróban ültünk, kinti sétára készültünk. egy nővért vártunk, aki visszaadja a kabátját neki. ő előre bambult, én meg néztem. nagyon régen láttam, ezért az emlékezetembe akartam vésni az arcát, hátha többé már nem is látom. emlékeztem az ajkára, és a szeme színére. mindkettő jellegzetes volt. kissé meghízott, tokája lett, az ajka már nem úgy állt, mint azelőtt. a szeme pedig szürke volt, nem fekete. a hajszíne is világosabb volt, pedig a természetes sokkal jöbban tetszett. a hangja sem olyan volt, mint amilyenre emlékeztem.
pár nap múlva elég furán éreztem magam, mint akit átvertek. kikísértem őket az állomásra, közben beszélgettünk, a barátnője alig győzött hálálkodni, már az agyamra ment.. a vonat késett egy húsz percet, ezért leültünk a váróba melegedni, mivel kint mínuszok tomboltak. azt hazudtam a mosdóba kell mennem, ezért elindultam arrafele, de út közben leültem egy asztalhoz és elkezdtem gondolkodni. ez nem is ő.. egyáltalán nem ilyennek rémlett. hogy lehet ez??
az asztaluk felé pillantottam, láttam, hogy egy idegennel beszélnek, biztosan ismerték, mert nagyon vigyorogtak. amikor otthagyta őket, felém indult, bizonyára a mosdóba tartott ő is. követni kezdtem. egy nővel volt, bizonyára az anyja, aki kérdezte ki volt ez a fiatal ember. ő mondta hogy xy.. lerökönyödtem, mert Neki nem ez volt a neve. akkor mostmár biztos hogy nem Ő az. de miért hittem akkor el az első perctől fogva? miért tudtam legbelül, hogy ez Ő, az, akit régen annyira..
indult a vonat. a vágányok közt haladva az ál-exem furán viselkedett. talán azért, mert nem is sejtette, hogy tudom a KIS titkát, na meg mert már csak egy pofátlan idegenként kezeltem. és a legrosszabb még nem ez volt.. tudtam, hogy ez az Ő műve. biztosan elmondott neki minden fontosabb tudnivalót rólam. hogyan kezeljen, meg ilyenek. szánalmas kis lépés tőle, az biztos.. de legalább jót derül majd, amikor hazaér a kis barátja.
rossz érzés volt elbúcsúztatni, elvégre akkor is az Ő barátja. bizonyára vele volt naphosszatt, jóban voltak, együtt csajoztak, stb. nagyon lehangolt, azt meg kell hagyni. búcsúzóul csak annyit mondtam hogy üdvözlöm Őt, mire reflex szerűen rávágta, hogy átadja, én meg csak vigyorogtam, hát igaz.. magyarázkodni kezdett, de akkor már elindult a vonat..
de rámírt valahogy, és elmesélte hogy nagyon beteg. mivel én egy kórházban dolgozom, felajánlottam neki a segítségemet, persze egyértelmű volt hívásának célja.. azt mondta nem halálos, de jó lenne egy kivizsgálás, másban meg nem bízik; meg hogy lesz két órája reggel, de utána egyből indul fel hozzám a fővárosba, mivel ő vidéken tartózkodott.
fel is jött. persze azt nem vártam, hogy az aktuális barátnőjével teszi, na meg hogy teljesen máshogy néz ki, alig ismertem rá.
elkezdtük a kivizsgálást. a barátnője egyre jobban aggódott. folyton mellette volt, én meg az áldott jó szívemmel felajánlottam neki a szomszédos üres ágyat neki pihenésre, amit a szuka el is fogadott.
nehéz volt az egész, felkavaró. amikor a nője aludt, fura dolgokat mondott nekem, amik kétségbe vonták azt a tényt, miszerint odáig van a nőjéért, meg vissza.
hazafele is egész végig ezen járt az eszem, nem tudtam másra gondolni. nekem is volt már valakim, akit nagyon kedveltem, de az egész dolog Vele annyira felkavart, hogy már magam sem tudtam mit érzek. még a villamos is majdnem elütött, annyira elbambultam..
másnap mondta a kollégám a diagnózist nekünk. semmi komoly, de azért ma még benntartanák megfigyelésre. Ő nagyon megkönnyebbült. rám nézett, és láttam rajta, hogy legszívesebben megölelt volna. kérdeztem tőle, siet-e haza, várja-e valami fontos beadandó iskolai munka, mire ő nemleges választ adott, ezért a kollégámnak azt javasoltam, hogy tartsuk bent még pár napig, hiszen nem lehetünk soha teljesen biztosak, aztán mi van ha téved.. inkább itt legyen rosszul, mint otthon. belement hálistennek, bár tudta mire megy ki a játék.
látni akartam még, ameddig csak lehet. ha hazamenne arra ítélném, hogy a barátnője addig szeretgesse a kórház traumája után, amíg csak mégjobban megszeretik egymást. addig amennyire csak lehet ki kell használnom a lehetőségeket. gonosznak éreztem magam, de úgy éreztem, megérdemlem ezt azok után, amiket átéltem vele, nélküle, miatta.
jobban is lett hálisten, nem volt semmi komolyabb baja, bár ezt tudtam már a diagnóziskor. a váróban ültünk, kinti sétára készültünk. egy nővért vártunk, aki visszaadja a kabátját neki. ő előre bambult, én meg néztem. nagyon régen láttam, ezért az emlékezetembe akartam vésni az arcát, hátha többé már nem is látom. emlékeztem az ajkára, és a szeme színére. mindkettő jellegzetes volt. kissé meghízott, tokája lett, az ajka már nem úgy állt, mint azelőtt. a szeme pedig szürke volt, nem fekete. a hajszíne is világosabb volt, pedig a természetes sokkal jöbban tetszett. a hangja sem olyan volt, mint amilyenre emlékeztem.
pár nap múlva elég furán éreztem magam, mint akit átvertek. kikísértem őket az állomásra, közben beszélgettünk, a barátnője alig győzött hálálkodni, már az agyamra ment.. a vonat késett egy húsz percet, ezért leültünk a váróba melegedni, mivel kint mínuszok tomboltak. azt hazudtam a mosdóba kell mennem, ezért elindultam arrafele, de út közben leültem egy asztalhoz és elkezdtem gondolkodni. ez nem is ő.. egyáltalán nem ilyennek rémlett. hogy lehet ez??
az asztaluk felé pillantottam, láttam, hogy egy idegennel beszélnek, biztosan ismerték, mert nagyon vigyorogtak. amikor otthagyta őket, felém indult, bizonyára a mosdóba tartott ő is. követni kezdtem. egy nővel volt, bizonyára az anyja, aki kérdezte ki volt ez a fiatal ember. ő mondta hogy xy.. lerökönyödtem, mert Neki nem ez volt a neve. akkor mostmár biztos hogy nem Ő az. de miért hittem akkor el az első perctől fogva? miért tudtam legbelül, hogy ez Ő, az, akit régen annyira..
indult a vonat. a vágányok közt haladva az ál-exem furán viselkedett. talán azért, mert nem is sejtette, hogy tudom a KIS titkát, na meg mert már csak egy pofátlan idegenként kezeltem. és a legrosszabb még nem ez volt.. tudtam, hogy ez az Ő műve. biztosan elmondott neki minden fontosabb tudnivalót rólam. hogyan kezeljen, meg ilyenek. szánalmas kis lépés tőle, az biztos.. de legalább jót derül majd, amikor hazaér a kis barátja.
rossz érzés volt elbúcsúztatni, elvégre akkor is az Ő barátja. bizonyára vele volt naphosszatt, jóban voltak, együtt csajoztak, stb. nagyon lehangolt, azt meg kell hagyni. búcsúzóul csak annyit mondtam hogy üdvözlöm Őt, mire reflex szerűen rávágta, hogy átadja, én meg csak vigyorogtam, hát igaz.. magyarázkodni kezdett, de akkor már elindult a vonat..
2010-12-03
music: skallywags-don't preach to me
ezúton is szeretném megköszönni P.G.-nak, hogy tiszteletben tartotta az "utolsó szó jogán" történt utolsó kérésemet, miszerint legalább hadd olvasgathassam szánalmas kis irományait, meg amiket meg szeretne osztani az emberiséggel velem egy nóném blogon; meg hogy olyan kellemesen éldegél azzal a tudattal, hogy én nem tudom megnézni a fészbukját, és nem látom hogy valójában miért is blockolt ott. szóval köszönöm. de tényleg.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)