valamikor körülbelül százötven évvel azután, hogy mindenkinek eljutott az agyáig a tény, miszerint a Mars bolygó lakható, tényleg lakhatóvá is tették, bár a technika már régen elegendo volt, mégis az emberi lustaság határtalan. az illeto, aki az egészhez a nevét, arcát és legfoképpen a pénzét adta éppen a sajtót várta, hogy elszáguldjanak a bázisra, ahonnan az emberek majd kiköltözhetnek, persze eleinte csak kézipoggyász méretu személyes holmijaikkal, majd egy kis ido múlva a többivel.. ha a technika megengedi a nagyobb csomagok szállítását.. és meglesz rá a keret is.
a célnak megfelelo méretu limuzint választott a Befekteto úr, a célnak megfelelo Testorökkel, na meg gyerekkora óta ismert megfelelo testalkatú ukrán "barátját", aki ebben a szituációban éppen Soforként funkcionált. egyezett a nézetük a márkás órák és ruhák, valamint a politikai és érzelmi kapcsolatok terén is: csak az jó, ami nekik van, amikkel ok rendelkeznek. bár a Befekteto úr a nyilvánvaló sikerek után természetesen nagyobbra tartotta saját magát, mint bárki mást, mégis egyenloként kellett kezelnie a "Sofort", mert valamennyire azért tartott tole.
a város széli nyolc sávos autópálya mellett döntöttek, az elég nagy volt és elég forgalmas, hogy mindenki láthassa oket, ami elég nyilvánvaló volt a gépjármu tetejére erosített transzparenseknek köszönhetoen: "irány a mars!!" "holnap már vörös hajnalra ébredhetsz" ésatöbbi.
a Vendégek el voltak alélva a Befekteto úr nyájasságától és vendégszeretetétol: drága pezsgo és kaviár, ahogy az ilyen körökben szokás.. és persze egy kis sós mogyoró, mert azt mindenki szereti. a szalvéták persze lemaradtak, így a drága öltönyök helyett mindenki a drága zsiráf- és leopárd bőr ülésekbe törölte koszos kezeit.
a Befekteto úr Szónokának a szája egész úton be nem állt, mégsem ismételt meg egy mondatot sem, egy szófordulatot sem, a nyilvánvaló "Befekteto úr"-on kívül, amikor útelágazódáshoz érkeztek.
hatalmas keresztezodés, minden oldalról legalább 4 sáv, rengeteg lámpa, rengeteg tévedési lehetoséggel.. kivéve, hogy hatalmasak voltak a lámpák, annyira, hogy az az útszakasz egy részét piros, sárga vagy zöld színuvé festette a lámparengeteg. a Befekteto úr sávában éppen zöld volt, de mint Murphy törvénye kívánja, éppen akkor váltott narancssárgává, majd pirossá, amikor csak két autó volt elottük. az a ketto még átcsusszant a fenti kritériumokon, de a tíz méter hosszú és meglehetosen feltuno limuzin már aligha. csakhogy a Sofor nem akarta saját magát kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy a Befekteto úr esetleg kissé felmérgeli magát, miszerint várakozni kell bármennyit is, és ezzel megvárakoztatni a kedves Sajtó Munkatársakat, akik készséggel itták a Szónok szavát már a kezdetektol fogva.. szóval a piros lámpát ignorálva tovább hajtott, ugyanazzal a tempóval, amivel elotte, talán picivel gyorsabban. természetesen a másik sávból megindult az autótömeg és lelkes dudálgatások és fékcsikorgások közepette üdvözölték a Befekteto urat, aki lehúzta az ablakot és integetett a feltornyosult tömegnek a bal oldalon, egészen addig, amig egy fehér terepjáró bele nem hajtott jobb elülső félről a drága limuzinba.
a Söfor kiszállt. lassan megindult a terepjáró vezetőülése felé, szigorúan, de mégis kihúzva magát. borotvált tarkója rángott az idegtől. kiráncigálta a Másik Sofőrt az ülésrol és ledobta a kocsija elé a földre. a férfi eléggé meg volt félemülve, de annyira összeszedte magát, hogy felüljön és az szemébe nézzen.
-ilyen szar cipovel hajtottál belém, te suttyó?
orditotta a Sofor, és lerúgta a másik lábáról az olcsó vászoncipot, majd teljes erejébol a bokájába taposott, ami szörnyu reccsenéssel valószínuleg el is tört. a Befekteto úr biztosan büszke most rá, megbüntetett egy atrocitást, egy potenciális rosszakarót, aki sajnos sikerrel is járt. az illető ki is szállt és szép lassan, biztos lépteket nyújtó krokodilbor cipőjével odasétált a bántalmazójához és mosolyogva vizsgálgatta a törött bokájú férfit és a küllemét.
-sajnálom, hogy így kell megismerkednünk, valamint elnézést az úr-a Sofőrre pillantva- hirtelen haragát, nem tehet róla sajnos, de dolgozunk a modora javításán.- énekelte a Befektető úr, karjait széttárva és csak szemeit fordítva a Rosszakaróra.- Ha megbocsát: kárpótolnám veszteségeiért és még azon felül is. kérem hallgassa meg az ajánlatomat: amennyiben végig tud menni a háztömbön úgy, hogy senki nem szól magához egy szót sem, valamint nem nevetik ki, illetve szólongatják bármi módon önt, kapna tőlem egy igen tetemes mennyiségű pénzt, aminek a mértéke valószínűleg megbabonázza majd önt, és még egy éven keresztüli kemény munkával sem tudna ennyit keresni. mit szól?
a Rosszakaró egy percig csak a földet nézte, és a szivárgó vérét a betonon, majd bólintott egyet, és feltápászkodott. a Befektető úrra nézett, majd eldintul a jobboldali út közepén, ahol épp zöld lett volna, de utána szólt eréjesen: "a másik irányba". a Sofőr utána ment, kabátja belső felét szorongatva, a Rosszakaró előtte bicegett, a földre szegezve a tekintetét. a kocsiba visszaülve a Befektető úr biztosított mindenkit a férfi jobblétéről, valamint, hogy mindenkinek csak jót akar, még ha az emberei modora néhol kissé moderálásra szorul is. a Szónok természetesen eközben abbahagyta a fényezést és az ömlengést, de miután a Befektető úr bólintott, miszerint folytathatja, folytatta is tovább a mondókáját.
eközben a limuzin tovább állt egyhelyben, majdnem a kereszteződés közepén, az autók serényen dudálgattak, amint elhaladtak mellettük és dolgokat ordibáltak feléjük, a Befektető úr az ablakból integetett és mosolygott rájuk, némelyik visszaintegetett, kissé furcsán, bár de mégis. különös zajok voltak ezek az örömtelihez képest: kiáltozások, kattogások, dudálások, nagy durranások, amik szerencsére abbamaradtak, mielőtt frusztrálóvá lettek volna. majd kis idő elteltével a Sofőr is visszatért jól megszokott szpotjához, és végül továbbhajthattak eredeti uticéluk felé, az űrállomáshhoz.
a célnak megfelelo méretu limuzint választott a Befekteto úr, a célnak megfelelo Testorökkel, na meg gyerekkora óta ismert megfelelo testalkatú ukrán "barátját", aki ebben a szituációban éppen Soforként funkcionált. egyezett a nézetük a márkás órák és ruhák, valamint a politikai és érzelmi kapcsolatok terén is: csak az jó, ami nekik van, amikkel ok rendelkeznek. bár a Befekteto úr a nyilvánvaló sikerek után természetesen nagyobbra tartotta saját magát, mint bárki mást, mégis egyenloként kellett kezelnie a "Sofort", mert valamennyire azért tartott tole.
a város széli nyolc sávos autópálya mellett döntöttek, az elég nagy volt és elég forgalmas, hogy mindenki láthassa oket, ami elég nyilvánvaló volt a gépjármu tetejére erosített transzparenseknek köszönhetoen: "irány a mars!!" "holnap már vörös hajnalra ébredhetsz" ésatöbbi.
a Vendégek el voltak alélva a Befekteto úr nyájasságától és vendégszeretetétol: drága pezsgo és kaviár, ahogy az ilyen körökben szokás.. és persze egy kis sós mogyoró, mert azt mindenki szereti. a szalvéták persze lemaradtak, így a drága öltönyök helyett mindenki a drága zsiráf- és leopárd bőr ülésekbe törölte koszos kezeit.
a Befekteto úr Szónokának a szája egész úton be nem állt, mégsem ismételt meg egy mondatot sem, egy szófordulatot sem, a nyilvánvaló "Befekteto úr"-on kívül, amikor útelágazódáshoz érkeztek.
hatalmas keresztezodés, minden oldalról legalább 4 sáv, rengeteg lámpa, rengeteg tévedési lehetoséggel.. kivéve, hogy hatalmasak voltak a lámpák, annyira, hogy az az útszakasz egy részét piros, sárga vagy zöld színuvé festette a lámparengeteg. a Befekteto úr sávában éppen zöld volt, de mint Murphy törvénye kívánja, éppen akkor váltott narancssárgává, majd pirossá, amikor csak két autó volt elottük. az a ketto még átcsusszant a fenti kritériumokon, de a tíz méter hosszú és meglehetosen feltuno limuzin már aligha. csakhogy a Sofor nem akarta saját magát kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy a Befekteto úr esetleg kissé felmérgeli magát, miszerint várakozni kell bármennyit is, és ezzel megvárakoztatni a kedves Sajtó Munkatársakat, akik készséggel itták a Szónok szavát már a kezdetektol fogva.. szóval a piros lámpát ignorálva tovább hajtott, ugyanazzal a tempóval, amivel elotte, talán picivel gyorsabban. természetesen a másik sávból megindult az autótömeg és lelkes dudálgatások és fékcsikorgások közepette üdvözölték a Befekteto urat, aki lehúzta az ablakot és integetett a feltornyosult tömegnek a bal oldalon, egészen addig, amig egy fehér terepjáró bele nem hajtott jobb elülső félről a drága limuzinba.
a Söfor kiszállt. lassan megindult a terepjáró vezetőülése felé, szigorúan, de mégis kihúzva magát. borotvált tarkója rángott az idegtől. kiráncigálta a Másik Sofőrt az ülésrol és ledobta a kocsija elé a földre. a férfi eléggé meg volt félemülve, de annyira összeszedte magát, hogy felüljön és az szemébe nézzen.
-ilyen szar cipovel hajtottál belém, te suttyó?
orditotta a Sofor, és lerúgta a másik lábáról az olcsó vászoncipot, majd teljes erejébol a bokájába taposott, ami szörnyu reccsenéssel valószínuleg el is tört. a Befekteto úr biztosan büszke most rá, megbüntetett egy atrocitást, egy potenciális rosszakarót, aki sajnos sikerrel is járt. az illető ki is szállt és szép lassan, biztos lépteket nyújtó krokodilbor cipőjével odasétált a bántalmazójához és mosolyogva vizsgálgatta a törött bokájú férfit és a küllemét.
-sajnálom, hogy így kell megismerkednünk, valamint elnézést az úr-a Sofőrre pillantva- hirtelen haragát, nem tehet róla sajnos, de dolgozunk a modora javításán.- énekelte a Befektető úr, karjait széttárva és csak szemeit fordítva a Rosszakaróra.- Ha megbocsát: kárpótolnám veszteségeiért és még azon felül is. kérem hallgassa meg az ajánlatomat: amennyiben végig tud menni a háztömbön úgy, hogy senki nem szól magához egy szót sem, valamint nem nevetik ki, illetve szólongatják bármi módon önt, kapna tőlem egy igen tetemes mennyiségű pénzt, aminek a mértéke valószínűleg megbabonázza majd önt, és még egy éven keresztüli kemény munkával sem tudna ennyit keresni. mit szól?
a Rosszakaró egy percig csak a földet nézte, és a szivárgó vérét a betonon, majd bólintott egyet, és feltápászkodott. a Befektető úrra nézett, majd eldintul a jobboldali út közepén, ahol épp zöld lett volna, de utána szólt eréjesen: "a másik irányba". a Sofőr utána ment, kabátja belső felét szorongatva, a Rosszakaró előtte bicegett, a földre szegezve a tekintetét. a kocsiba visszaülve a Befektető úr biztosított mindenkit a férfi jobblétéről, valamint, hogy mindenkinek csak jót akar, még ha az emberei modora néhol kissé moderálásra szorul is. a Szónok természetesen eközben abbahagyta a fényezést és az ömlengést, de miután a Befektető úr bólintott, miszerint folytathatja, folytatta is tovább a mondókáját.
eközben a limuzin tovább állt egyhelyben, majdnem a kereszteződés közepén, az autók serényen dudálgattak, amint elhaladtak mellettük és dolgokat ordibáltak feléjük, a Befektető úr az ablakból integetett és mosolygott rájuk, némelyik visszaintegetett, kissé furcsán, bár de mégis. különös zajok voltak ezek az örömtelihez képest: kiáltozások, kattogások, dudálások, nagy durranások, amik szerencsére abbamaradtak, mielőtt frusztrálóvá lettek volna. majd kis idő elteltével a Sofőr is visszatért jól megszokott szpotjához, és végül továbbhajthattak eredeti uticéluk felé, az űrállomáshhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése