ökörnyállal lepkét fogni..

mindig is arra vágytam, hogy a tengerpartra kivigyek egy hatalmas kényelmes fotelt, és teljes nyugalomban nézhessem a naplementét, amitől annyira el vannak ájulva az emberek. hát most itt vagyok, és nézem azt az istenverte naplementét, de nem érzem magamat boldogabbnak, vagy valamivel többnek. igazából hiányoznak az emberek. amióta mindet megöltem, már nem hányom el magam a vér látványától sem a belektől meg az agyvelőtől. pedig emlékszem régen mennyire felkavart egy hulla látványa.
az előbb felkaptam a fejemet, mintha valaki kiáltott volna a hátam mögött, aztán észbe kaptam és rájöttem nem tudott volna senki kiabálni. hiszen megöltem mindenkit. csak annyira megszoktam már az idegenek zajongását.
nem vigasztal a kényelmes fotelem sem. miért nem vigasztal??? mindenem megvan. a legjobb barátom egy műanyag barbi baba, aki nem pofázik vissza és nem mondja meg mit csináljak. mégis gyűlölöm, mert olyan tökéletes és olyan.. plasztikus. a tökéletes alakjával meg a tökéletes arcával.. a tökéletes hajával és a tökéletes életével. egy műanyag babának persze nem lehet tökéletes, sőt még élete sem.. egyáltalán nem. mégis biztosan boldog lenne ha élne. aztán persze olyanná tettem, mint a többi "evolúciós csodát". csak ahogy megérdemelte..
nem is érdekel.
engem a boldogságom érdekel, és ha már megtettem a bakancslistámon szereplő összes dolgot, akkor elméletileg boldognak kéne lennem, nem igaz? mondjuk az ember változik, mindig más teszi boldoggá. az emberek mondjuk soha. éppen ezért öltem meg mindet. na jó, talán néha, amikor meglepett némelyik, akkor boldog lehettem valamennyire, persze szigorúan korlátozottan. de azok úgy is csak olyan tiszavirág életű dolgok voltak. mert ugye ökörnyállal lepkét fogni.. ááh, nem is érdekel.
a dagály már úgyis már elkezdődött. megint hallottam azt a kiáltást vagy mit. szerintem az agyam szórakozik. amúgy jó hülye voltam. a fotelemet úgy tettem le, hogy a lábamat belelógathassam a vízbe. most meg süllyed a homok, mert ugye jön feljebb a víz. de ha már mindent elértem az életemben, akkor miért ne lehetnék pont ettől boldog? és végül is nem olyan unalmas ez a naplemente, mint ahogy eleinte gondoltam. azt hiszem megvárom a napfelkeltét is..