soha nem voltam még amerikában. nem is tudom hogyan vett rá a haverom, hogy elmenjek vele oda. ráadásul egy hónapra.. remek volt, nem azért, csak az a hely nem nekem való. túl sok ott az előítélet.
hazafele a repülőn néztem a felhőket, az óceánt, meg amennyi látszódott nyugat-európából. kifele menet fogtunk egy taxit. csak úgy megszokásból angolul mondtam be az uticélt, az otthonomat. a haverom kicsivel messzebb lakott, mint én, ezért én szálltam ki előbb, de külön fizettünk.
amikor megérkeztünk, a sofőr angolul mondta, hogy 10 000 forint lesz. én teljesen kiakadtam és elkezdtem a mi nyelvünkön szidni és alázgatni. gondolom az egész utca hallotta. aztán a sofőr kiszállt és mondta, hogy addig nem megy tovább, amíg nem fizetem ki. én persze hüledeztem, mert nem voltam hajlandó annyi pénzt adni neki egy 13 km-es útért annyit. teljesen elvesztettem a fejem és elkezdtem ütni, meg verni ököllel, térddel és könyökkel. ahol csak értem. az egész arca tiszta vér volt, alig láttam valamit. végül összeesett és elájult. a házból kijött az anyám, mivel felfigyelt a zajongásra. szájához kapta a kezét, meg legyezgetni magát, mint a filmekben, aztán leült a földre és remegő hanggal felénk fordult. megkérdezte meghalt-e a taxis. a haverom megnézte a pulzusát és közölte, hogy még ver a szíve. igazából bosszankodtam miatta. gyűlölöm ha átrántanak!
végül fogtuk a testet és betuszkoltuk a kocsi csomagtartójába. hárman álltunk ott és szétnéztünk, látta-e még valaki. az utca csendes volt. mivel szerencsére vasárnap hajnal volt és ilyenkor javában alszik az utca, ráadásul kertvárosban lakunk, ezért kicsi a valószínűsége, hogy meglátott minket valaki.
anyám azt mondta, hogy ássuk el hátul, mivel így csak nem engedhetjük el. tudja ki tette, és biztosan nem hagyja annyiban. ezért befaroltam a kocsival a garázsba, majd kiszálltam és segítettem hátracipelni a taxist. amikor kinyitottuk a csomagtartót már magánál volt. túl sokáig tanakodtunk. a feje le volt hajtva, mintha nagyon fájna a feje, vagy valami hasonló. megkérdeztem hol van a tárcája. azt válaszolta, hogy a kezében, és kinyitotta felénk a markát. azt hittem kidobtam a taccsot! nem a tárcája volt a kezében, hanem az állkapcsa. biztosan sokkot kapott.. a haverom végül fogott egy csavarkulcsot és szétzúzta a fejét vele.
miután hátra vittük és elástuk, anyám visszafeküdt aludni, a haverom meg hazament. én nem bírtam aludni, ezért kimentem a kapuhoz, ahol betolattam a taxival és néztem az utcát. észrevettem valamit a kapu aljában. valami kis fénylő dolgot. odamentem és felvettem. egy kis chip volt. olyasmi, mint egy bankkártyának a chipje vagy mint egy sim-kártya. egy kis műanyagdarabkával volt összekötve egy kis kocka alakú meg egy téglalap alakú. talán valami nyomkövető lehet. hirtelen eszembejutott, hogy lehet van még egy darabkája, csak eltört és elvesztettük. reméltem nem a taxis ruhájából esett ki ez a része. de ami biztos biztos, úgy döntöttem megszabadulok tőle. összetörni nem akartam, mert akkor egyből gyanakodnának, hogy hova lett. ha egyáltalán nyomkövető. de nem akartam kockáztatni, az az igazság. közelben volt egy buszmegálló, ezért úgy döntöttem, hogy feldobom a buszra és az majd elviszi a jelet innen.
pár percre rá jött is a busz. az a dagadt női sofőr volt, akit egyszer sokáig feltartóztattam valamiért, már nem emlékszem. felszálltam a buszra, de az egyik lábamat a földön hagytam, hogy lássa, nem akarok vele menni. a chipet bedobtam a vezetőülés mellé. megkérdeztem mikor jön ide az utolsó busz a mai nap, mire elnevette magát. bezárta az ajtót, a lábamat kis híján odacsukva. mondtam neki, hogy én nem akarok elmenni a busszal, mire ő, hogy a múltkor is jól kiszúrtam vele, ezért most ő is velem. alkalomhoz illően lekurváztam, aztán leszálltam a következő megállónál. hazafele menet hallottam a haverom hangját, amint kétségbe esetten a nevemet kiáltja, a következő pillanatban elsötétedett a világ. biztosan leütöttek. végül hiába vártam, hogy kivilágosodjon, valószínűleg jól célzott a gyilkosom..
hazafele a repülőn néztem a felhőket, az óceánt, meg amennyi látszódott nyugat-európából. kifele menet fogtunk egy taxit. csak úgy megszokásból angolul mondtam be az uticélt, az otthonomat. a haverom kicsivel messzebb lakott, mint én, ezért én szálltam ki előbb, de külön fizettünk.
amikor megérkeztünk, a sofőr angolul mondta, hogy 10 000 forint lesz. én teljesen kiakadtam és elkezdtem a mi nyelvünkön szidni és alázgatni. gondolom az egész utca hallotta. aztán a sofőr kiszállt és mondta, hogy addig nem megy tovább, amíg nem fizetem ki. én persze hüledeztem, mert nem voltam hajlandó annyi pénzt adni neki egy 13 km-es útért annyit. teljesen elvesztettem a fejem és elkezdtem ütni, meg verni ököllel, térddel és könyökkel. ahol csak értem. az egész arca tiszta vér volt, alig láttam valamit. végül összeesett és elájult. a házból kijött az anyám, mivel felfigyelt a zajongásra. szájához kapta a kezét, meg legyezgetni magát, mint a filmekben, aztán leült a földre és remegő hanggal felénk fordult. megkérdezte meghalt-e a taxis. a haverom megnézte a pulzusát és közölte, hogy még ver a szíve. igazából bosszankodtam miatta. gyűlölöm ha átrántanak!
végül fogtuk a testet és betuszkoltuk a kocsi csomagtartójába. hárman álltunk ott és szétnéztünk, látta-e még valaki. az utca csendes volt. mivel szerencsére vasárnap hajnal volt és ilyenkor javában alszik az utca, ráadásul kertvárosban lakunk, ezért kicsi a valószínűsége, hogy meglátott minket valaki.
anyám azt mondta, hogy ássuk el hátul, mivel így csak nem engedhetjük el. tudja ki tette, és biztosan nem hagyja annyiban. ezért befaroltam a kocsival a garázsba, majd kiszálltam és segítettem hátracipelni a taxist. amikor kinyitottuk a csomagtartót már magánál volt. túl sokáig tanakodtunk. a feje le volt hajtva, mintha nagyon fájna a feje, vagy valami hasonló. megkérdeztem hol van a tárcája. azt válaszolta, hogy a kezében, és kinyitotta felénk a markát. azt hittem kidobtam a taccsot! nem a tárcája volt a kezében, hanem az állkapcsa. biztosan sokkot kapott.. a haverom végül fogott egy csavarkulcsot és szétzúzta a fejét vele.
miután hátra vittük és elástuk, anyám visszafeküdt aludni, a haverom meg hazament. én nem bírtam aludni, ezért kimentem a kapuhoz, ahol betolattam a taxival és néztem az utcát. észrevettem valamit a kapu aljában. valami kis fénylő dolgot. odamentem és felvettem. egy kis chip volt. olyasmi, mint egy bankkártyának a chipje vagy mint egy sim-kártya. egy kis műanyagdarabkával volt összekötve egy kis kocka alakú meg egy téglalap alakú. talán valami nyomkövető lehet. hirtelen eszembejutott, hogy lehet van még egy darabkája, csak eltört és elvesztettük. reméltem nem a taxis ruhájából esett ki ez a része. de ami biztos biztos, úgy döntöttem megszabadulok tőle. összetörni nem akartam, mert akkor egyből gyanakodnának, hogy hova lett. ha egyáltalán nyomkövető. de nem akartam kockáztatni, az az igazság. közelben volt egy buszmegálló, ezért úgy döntöttem, hogy feldobom a buszra és az majd elviszi a jelet innen.
pár percre rá jött is a busz. az a dagadt női sofőr volt, akit egyszer sokáig feltartóztattam valamiért, már nem emlékszem. felszálltam a buszra, de az egyik lábamat a földön hagytam, hogy lássa, nem akarok vele menni. a chipet bedobtam a vezetőülés mellé. megkérdeztem mikor jön ide az utolsó busz a mai nap, mire elnevette magát. bezárta az ajtót, a lábamat kis híján odacsukva. mondtam neki, hogy én nem akarok elmenni a busszal, mire ő, hogy a múltkor is jól kiszúrtam vele, ezért most ő is velem. alkalomhoz illően lekurváztam, aztán leszálltam a következő megállónál. hazafele menet hallottam a haverom hangját, amint kétségbe esetten a nevemet kiáltja, a következő pillanatban elsötétedett a világ. biztosan leütöttek. végül hiába vártam, hogy kivilágosodjon, valószínűleg jól célzott a gyilkosom..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése