10. ciklus
tudtam, hogy ez lesz és hogy nem úszhatom meg szabad lábon... igazából sejteni lehetett az egészet, hiszen fényes nappal gyilkolni nem tartozik a legjobb ötletek közé, én mégis a sok eszemmel ezt csináltam, hiszen ki gondolta volna, hogy Greta néni otthon van, amikor neki munkába kéne lennie? de úgy istenigazából azt sem tudtam milyen nap volt... ilyen az én szerencsém, na de semmi probléma, gyorsított eljárással elítéltek el még tegnap, arra egy hétre hogy behoztak. 20 év börtön és enyhítő körülményképpen szerepelt, hogy még csak most lettem nagykorú a börtönben töltött idő alatt. jófej volt a főügyész meg a többi is, még ha végig is röhögtem meg poénkodtam az egész tárgyalást...
olyan érzés ez a börtönélet, mintha újrakezdtem volna az életemet... úgy hiszem megérdemeltem.
9. ciklus
fáj a hátam, mert már harmadik órája kuporgok ebben a rohadt szekrényben, hogy a zsaruk meg ne találjanak, de hamarosan úgyis ki fogok mászni, mert már nem bírom és a húgyhólyagom is nagyon szorít már... nem volt jó ötlet pont ebbe a kis szekrénybe bújni, hiszen tudod milyen kicsi, ráadásul még ki is kellett belőle pakolnom, mielőtt ide bebújtam. bőröndök, ruhadarabok és egyéb kacatok, amiket nagyjából behánytam az ágy alá olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtam, hiszen szorított az idő; már a bejárati ajtón dörömböltek és nem volt idő az ablakon kiugrani, pedig azt kellett volna. persze így utólag könnyű okosnak lenni.
igazából nem is kellett előbújnom. az egyik őrnagynak feltűnt, hogy a patyolat szobában minek hever egy koszos nadrág a parkettán, ezért belenézett a szoba összes szekrényébe, én meg ügye ebben a rohadt kis tölgyfa tákolmányba bújtam a nagyon sok eszemmel. még egyébként sem bújtam volna bele, mert túl kicsi.
szóval az őrnagy kinyitotta a szekrény ajtaját és láss csodát, ott kuporogtam benn. egy merő bizonyítékos szekrény volt az: ott voltam én és a véres ruhadarabjaim... úgy hiszem megérdemeltem.
8. ciklus
ültem csak ott a hulláik felett csurom véresen és néztem, ahogy megszárad a vér és lassan ellilulnak. aztán szirénázás és ordibálás kívülről. a szokásos, mint a filmekben... mégis idegesen keltem fel és belebújtam anyámék szobájában az egyik szekrénybe, szinte másodpercek alatt...
igazából fogalmam sincs, hogy hogyan jöttek rá, ennyi idő alatt... de mintha egyszer láttam, volna egy női fejet a bejárati ajtó üvege mögött, és mintha Greta néni lett volna, a szomszédasszony, aki mindenkihez benéz, amikor hazaér. ez az ő hülye szokása. Egyébként jelentéktelen volt, csak a szer hatásának tudtam be, de valószínűleg nem az volt... úgy hiszem megérdemeltem.
7. ciklus
na de aztán, amikor már apám is úgy markolta a sörösüvegét, mint valami pszichopata gyilkos, akkor borult ki a bili. kiborítottam a késtartót és az egyiket találomra felkaptam, és mint valami cirkuszi mutatványos, elhajítottam anyám felé. persze nem vagyok valami késdobáló bajnok, ezért nem is sikerült mondjuk egyenesen a szívébe vagy a nyakába dobni, ahogy terveztem eredetileg. csak a felkarját találtam el. szerintem csontot ért, mert beleállt és anyám sem tudta kihúzni.
látnod kellett volna az arcát! meglepődés és fájdalom egyszerre. halálos volt... csak lett volna az.
aztán apám segített neki kihúzni a kést, ami legalább 2 inchnyire benne volt anyám karjában (, aminek nagyon örültem). aztán megindult felém, én meg felvettem még egy kést a maradék 5 közül, apám ezt bizonyára nem vette észre és simán belesétált a kést tartó kezembe. megfogta a nyakamat, de már nem volt annyi ereje, hogy meg is szorítsa, mert a kést szépen elkezdtem le fel mozgatni és a szíve felé tolni. vagyis mintha kenyeret szeletelnék, csak apám mellkasát vágtam éppen. mivel szinte a nyeléig beledöftem, biztosan elértem a szívéig is. (összesen 6 inch hosszúságú kés volt.)
amikor összeesett, anyám már bőgött a sokktól, mint valami csecsemő. ez nagyon feldühített, ezért felvettem a legnagyobb kést, ami körülbelül 8 inch hosszú volt. nagy és magabiztos léptekkel odaléptem elé és miközben annyit mondtam neki, hogy "hazaértem", átvágtam a torkát egy mozdulattal. még egy fél percig hörgött, aztán összerogyott és pont apám hullájára esett, a torkából spriccelő vérével meg összevérezve a vadonat új tört fehér tornacipőmet... azt hiszem megérdemeltem.
6. ciklus
anyámék már egy órája prédikált, hogy miért nem hagyom abba az éjszaka kijárkálást, és hajnalban az ablakon való bemászást, mikor nagyon jól tudom, hogy ők is tudnak az egészről... vagyis hát én nem tudtam róla, hogy ők tudják. de gondolom feltűnt nekik, hogy nem alszom az ágyamban éjszakánként és reggelizni is mindig ruhában megyek ki, aminek furcsa szaga van. mármint a ruháimnak. dohány meg ilyenek... igazából fogalmam sincs miért nem öltöztem át már csak a látszat kedvéért is pizsamába. vagyis általában de, tudom miért nem: mert szét vagyok mindig esve. lefárasztanak a haverok és amiket ugye este csinálunk, amitől rendszeresen bűntudatom van... úgy hiszem megérdemeltem.
5. ciklus
általában hétkor megyek ki a szobámból reggelizni és fürdeni, aztán irány az iskola. bár magántanuló vagyok már három éve, mégis nyolcra kell mennem minden egyes nap, amit őszintén megmondom: nagyon nagyon unok már. ezért is ilyen az életem, amilyen.
szóval kisétáltam a szobámból komótosan és leültem az asztalhoz. anyám csóválta a fejét de nem tulajdonítottam neki semmilyen jelentőséget, csak kanalaztam a müzlimet és zabáltam a rántottámat, ami rohadtul sótlan volt.
a nap már rég felkelt és narancssárgás sugarakban szűrődött be a reluxa akármicsodái között. ez viszont tetszett.
apám szokás szerint megint sört ivott, ugyanúgy és ugyanazt a barna sört, amit már sokadik éve minden nap iszik legalább egy rekesszel. az biztos, hogy nem vetette meg az öreg a jóféle sört. csak hogy folyton be volt rúgva tőle, bár ez nem zavarta sem őt sem anyámat, viszont engem igen. mondjuk engem sok minden zavar.
amikor anyám kinyitotta a száját, akkor kezdődött minden... úgy hiszem megérdemeltem.
4. ciklus
végre megint itthon. a szokásosnál is nehezebben tudtam átmászni a kerítésen, mert a házmester már vagy fél éve nem vágja a rózsabokrot, ami viszont nő, mint a gaz és szinte lehetetlen már úgy bemásznom, hogy legalább 10 helyen ne sebezzen meg... a tűzlétra szokás szerint nem volt lelakatolva, simán fel tudtam mászni az ablakomhoz, ami szintén nem volt becsukva. bemásztam rajta és bekapcsoltam a tévét. valami idióta talkshow volt, elrontott plasztikai műtétekről. nem szabadott volna néznem, hiszen 18-as korhatáros volt, és én még csak egy hét múlva leszek annyi.
elővettem az éjszakai vödrömet, amit anyám szokás szerint kikészített, hátha Valami történne este, és belehánytam. ezúttal nem volt véres, pedig le mertem volna fogadni... rohadtul csípte a torkom a megemésztetlen alkohol utóíze. mielőtt visszaültem volna tévét nézni, leöblítettem a torkom vagy egy liter narancslével, de még mindig éreztem a savas szájízem... úgy hiszem megérdemeltem.
3. ciklus
a buszmegállóig nem tudom hogyan vonszoltam ki magamat, lehet valamelyik ottani arc segített. a fene sem tudja. a buszon is hánytam meg a megállóban is valószínűleg. bevettem két rágót is, de úgy csak rosszabb lett... hazafele menet megtámadott egy kutya. elkezdte marcangolni a nadrágom szárát. egy ideig nem is zavart, szinte észre sem vettem, aztán amikor elkezdett ugatni meg rám ugrálni, akkor elborult az agyam és úgy belérúgtam, hogy összecsinálta magát és nyüszítve eloldalgott. a nadrágom természetesen elszakadt, ahol a kutya ráncigálta. pedig Cruz még meg is dicsérte... úgy hiszem megérdemeltem.
2. ciklus
ott meg szokásos cigi füst és bódító füstölőillatok szállingóztak... ez csak még jobban elkábított meg Cruz is teljesen meg volt ma őrülve: azt hitte ki tudja venni a zsebemből a tárcámat anélkül, hogy megérezném. persze kis hülye, azt hiszi valami bűvész, vagy mi. hogy örüljön, úgy tettem, mintha tényleg nem érezném. és tényleg nagyon örült, láttam rajta. bár a tárcám nála maradt az összes pénzemmel meg iratommal, mégsem bántam. szeretek vele lenni, vele kábulni meg ilyenek. a többiek szokás szerint elvoltak, félrevonultak tőlünk, mert mindegyik irtózik a tudományos maszlagoktól, amikről viszont én imádok beszélni és Cruz is. már nem is emlékszem miről folyt a szó, de nem is ez a lényeg, hanem hogy magunkra hagytak végre. tudtam vele beszélni normálisan, de amikor már hajnal négy körül járt az idő, közölte, hogy haza kell mennie és a tárcámmal a farzsebében elindult a kijárat felé. előtte még megölelt és szájon puszilt, aztán lépett le különös mosollyal az arcán, de annyira be voltam kábulva, hogy fel sem fogtam... úgy hiszem megérdemeltem.
1. ciklus
nem tudom, hogy mennyek-e ma egyáltalán valahova. hívtak a haverok és ott lesz Cruz is. ő az, akiért azt hiszem mindent odaadnék, mégsem tudja. pedig lelki társ és mindenben egy frekvencián vagyunk, tisztára mintha a klónom lenne, vagy mi. kicsit bolond egyén, mégis egyéniség.
szeretnék kimenni igazából, bár minden nap kijárok velük, mégis most mintha ráálltam volna már teljesen az egész éjszakázásra meg hogy kikészülünk minden hajnalban és aztán épphogy hazaérek, mikor készülődnöm kell már. anyámék meg mit sem sejtenek róla, hogy az egy szem gyermekük ilyen ronda dolgokat művel egy Ilyen társasággal...
mégis kimentem. este 11kor van találkozó, ahogy mindig, mert akkorra már mindenki szülei elalszanak általában. és ma is.
egy szerelmespár szörnyülködve néz a hordánkra. a lány minta valami olyat súgna a fiú fülébe ránk mutogatva, hogy... úgy hiszem megérdemeltem.
tudtam, hogy ez lesz és hogy nem úszhatom meg szabad lábon... igazából sejteni lehetett az egészet, hiszen fényes nappal gyilkolni nem tartozik a legjobb ötletek közé, én mégis a sok eszemmel ezt csináltam, hiszen ki gondolta volna, hogy Greta néni otthon van, amikor neki munkába kéne lennie? de úgy istenigazából azt sem tudtam milyen nap volt... ilyen az én szerencsém, na de semmi probléma, gyorsított eljárással elítéltek el még tegnap, arra egy hétre hogy behoztak. 20 év börtön és enyhítő körülményképpen szerepelt, hogy még csak most lettem nagykorú a börtönben töltött idő alatt. jófej volt a főügyész meg a többi is, még ha végig is röhögtem meg poénkodtam az egész tárgyalást...
olyan érzés ez a börtönélet, mintha újrakezdtem volna az életemet... úgy hiszem megérdemeltem.
9. ciklus
fáj a hátam, mert már harmadik órája kuporgok ebben a rohadt szekrényben, hogy a zsaruk meg ne találjanak, de hamarosan úgyis ki fogok mászni, mert már nem bírom és a húgyhólyagom is nagyon szorít már... nem volt jó ötlet pont ebbe a kis szekrénybe bújni, hiszen tudod milyen kicsi, ráadásul még ki is kellett belőle pakolnom, mielőtt ide bebújtam. bőröndök, ruhadarabok és egyéb kacatok, amiket nagyjából behánytam az ágy alá olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtam, hiszen szorított az idő; már a bejárati ajtón dörömböltek és nem volt idő az ablakon kiugrani, pedig azt kellett volna. persze így utólag könnyű okosnak lenni.
igazából nem is kellett előbújnom. az egyik őrnagynak feltűnt, hogy a patyolat szobában minek hever egy koszos nadrág a parkettán, ezért belenézett a szoba összes szekrényébe, én meg ügye ebben a rohadt kis tölgyfa tákolmányba bújtam a nagyon sok eszemmel. még egyébként sem bújtam volna bele, mert túl kicsi.
szóval az őrnagy kinyitotta a szekrény ajtaját és láss csodát, ott kuporogtam benn. egy merő bizonyítékos szekrény volt az: ott voltam én és a véres ruhadarabjaim... úgy hiszem megérdemeltem.
8. ciklus
ültem csak ott a hulláik felett csurom véresen és néztem, ahogy megszárad a vér és lassan ellilulnak. aztán szirénázás és ordibálás kívülről. a szokásos, mint a filmekben... mégis idegesen keltem fel és belebújtam anyámék szobájában az egyik szekrénybe, szinte másodpercek alatt...
igazából fogalmam sincs, hogy hogyan jöttek rá, ennyi idő alatt... de mintha egyszer láttam, volna egy női fejet a bejárati ajtó üvege mögött, és mintha Greta néni lett volna, a szomszédasszony, aki mindenkihez benéz, amikor hazaér. ez az ő hülye szokása. Egyébként jelentéktelen volt, csak a szer hatásának tudtam be, de valószínűleg nem az volt... úgy hiszem megérdemeltem.
7. ciklus
na de aztán, amikor már apám is úgy markolta a sörösüvegét, mint valami pszichopata gyilkos, akkor borult ki a bili. kiborítottam a késtartót és az egyiket találomra felkaptam, és mint valami cirkuszi mutatványos, elhajítottam anyám felé. persze nem vagyok valami késdobáló bajnok, ezért nem is sikerült mondjuk egyenesen a szívébe vagy a nyakába dobni, ahogy terveztem eredetileg. csak a felkarját találtam el. szerintem csontot ért, mert beleállt és anyám sem tudta kihúzni.
látnod kellett volna az arcát! meglepődés és fájdalom egyszerre. halálos volt... csak lett volna az.
aztán apám segített neki kihúzni a kést, ami legalább 2 inchnyire benne volt anyám karjában (, aminek nagyon örültem). aztán megindult felém, én meg felvettem még egy kést a maradék 5 közül, apám ezt bizonyára nem vette észre és simán belesétált a kést tartó kezembe. megfogta a nyakamat, de már nem volt annyi ereje, hogy meg is szorítsa, mert a kést szépen elkezdtem le fel mozgatni és a szíve felé tolni. vagyis mintha kenyeret szeletelnék, csak apám mellkasát vágtam éppen. mivel szinte a nyeléig beledöftem, biztosan elértem a szívéig is. (összesen 6 inch hosszúságú kés volt.)
amikor összeesett, anyám már bőgött a sokktól, mint valami csecsemő. ez nagyon feldühített, ezért felvettem a legnagyobb kést, ami körülbelül 8 inch hosszú volt. nagy és magabiztos léptekkel odaléptem elé és miközben annyit mondtam neki, hogy "hazaértem", átvágtam a torkát egy mozdulattal. még egy fél percig hörgött, aztán összerogyott és pont apám hullájára esett, a torkából spriccelő vérével meg összevérezve a vadonat új tört fehér tornacipőmet... azt hiszem megérdemeltem.
6. ciklus
anyámék már egy órája prédikált, hogy miért nem hagyom abba az éjszaka kijárkálást, és hajnalban az ablakon való bemászást, mikor nagyon jól tudom, hogy ők is tudnak az egészről... vagyis hát én nem tudtam róla, hogy ők tudják. de gondolom feltűnt nekik, hogy nem alszom az ágyamban éjszakánként és reggelizni is mindig ruhában megyek ki, aminek furcsa szaga van. mármint a ruháimnak. dohány meg ilyenek... igazából fogalmam sincs miért nem öltöztem át már csak a látszat kedvéért is pizsamába. vagyis általában de, tudom miért nem: mert szét vagyok mindig esve. lefárasztanak a haverok és amiket ugye este csinálunk, amitől rendszeresen bűntudatom van... úgy hiszem megérdemeltem.
5. ciklus
általában hétkor megyek ki a szobámból reggelizni és fürdeni, aztán irány az iskola. bár magántanuló vagyok már három éve, mégis nyolcra kell mennem minden egyes nap, amit őszintén megmondom: nagyon nagyon unok már. ezért is ilyen az életem, amilyen.
szóval kisétáltam a szobámból komótosan és leültem az asztalhoz. anyám csóválta a fejét de nem tulajdonítottam neki semmilyen jelentőséget, csak kanalaztam a müzlimet és zabáltam a rántottámat, ami rohadtul sótlan volt.
a nap már rég felkelt és narancssárgás sugarakban szűrődött be a reluxa akármicsodái között. ez viszont tetszett.
apám szokás szerint megint sört ivott, ugyanúgy és ugyanazt a barna sört, amit már sokadik éve minden nap iszik legalább egy rekesszel. az biztos, hogy nem vetette meg az öreg a jóféle sört. csak hogy folyton be volt rúgva tőle, bár ez nem zavarta sem őt sem anyámat, viszont engem igen. mondjuk engem sok minden zavar.
amikor anyám kinyitotta a száját, akkor kezdődött minden... úgy hiszem megérdemeltem.
4. ciklus
végre megint itthon. a szokásosnál is nehezebben tudtam átmászni a kerítésen, mert a házmester már vagy fél éve nem vágja a rózsabokrot, ami viszont nő, mint a gaz és szinte lehetetlen már úgy bemásznom, hogy legalább 10 helyen ne sebezzen meg... a tűzlétra szokás szerint nem volt lelakatolva, simán fel tudtam mászni az ablakomhoz, ami szintén nem volt becsukva. bemásztam rajta és bekapcsoltam a tévét. valami idióta talkshow volt, elrontott plasztikai műtétekről. nem szabadott volna néznem, hiszen 18-as korhatáros volt, és én még csak egy hét múlva leszek annyi.
elővettem az éjszakai vödrömet, amit anyám szokás szerint kikészített, hátha Valami történne este, és belehánytam. ezúttal nem volt véres, pedig le mertem volna fogadni... rohadtul csípte a torkom a megemésztetlen alkohol utóíze. mielőtt visszaültem volna tévét nézni, leöblítettem a torkom vagy egy liter narancslével, de még mindig éreztem a savas szájízem... úgy hiszem megérdemeltem.
3. ciklus
a buszmegállóig nem tudom hogyan vonszoltam ki magamat, lehet valamelyik ottani arc segített. a fene sem tudja. a buszon is hánytam meg a megállóban is valószínűleg. bevettem két rágót is, de úgy csak rosszabb lett... hazafele menet megtámadott egy kutya. elkezdte marcangolni a nadrágom szárát. egy ideig nem is zavart, szinte észre sem vettem, aztán amikor elkezdett ugatni meg rám ugrálni, akkor elborult az agyam és úgy belérúgtam, hogy összecsinálta magát és nyüszítve eloldalgott. a nadrágom természetesen elszakadt, ahol a kutya ráncigálta. pedig Cruz még meg is dicsérte... úgy hiszem megérdemeltem.
2. ciklus
ott meg szokásos cigi füst és bódító füstölőillatok szállingóztak... ez csak még jobban elkábított meg Cruz is teljesen meg volt ma őrülve: azt hitte ki tudja venni a zsebemből a tárcámat anélkül, hogy megérezném. persze kis hülye, azt hiszi valami bűvész, vagy mi. hogy örüljön, úgy tettem, mintha tényleg nem érezném. és tényleg nagyon örült, láttam rajta. bár a tárcám nála maradt az összes pénzemmel meg iratommal, mégsem bántam. szeretek vele lenni, vele kábulni meg ilyenek. a többiek szokás szerint elvoltak, félrevonultak tőlünk, mert mindegyik irtózik a tudományos maszlagoktól, amikről viszont én imádok beszélni és Cruz is. már nem is emlékszem miről folyt a szó, de nem is ez a lényeg, hanem hogy magunkra hagytak végre. tudtam vele beszélni normálisan, de amikor már hajnal négy körül járt az idő, közölte, hogy haza kell mennie és a tárcámmal a farzsebében elindult a kijárat felé. előtte még megölelt és szájon puszilt, aztán lépett le különös mosollyal az arcán, de annyira be voltam kábulva, hogy fel sem fogtam... úgy hiszem megérdemeltem.
1. ciklus
nem tudom, hogy mennyek-e ma egyáltalán valahova. hívtak a haverok és ott lesz Cruz is. ő az, akiért azt hiszem mindent odaadnék, mégsem tudja. pedig lelki társ és mindenben egy frekvencián vagyunk, tisztára mintha a klónom lenne, vagy mi. kicsit bolond egyén, mégis egyéniség.
szeretnék kimenni igazából, bár minden nap kijárok velük, mégis most mintha ráálltam volna már teljesen az egész éjszakázásra meg hogy kikészülünk minden hajnalban és aztán épphogy hazaérek, mikor készülődnöm kell már. anyámék meg mit sem sejtenek róla, hogy az egy szem gyermekük ilyen ronda dolgokat művel egy Ilyen társasággal...
mégis kimentem. este 11kor van találkozó, ahogy mindig, mert akkorra már mindenki szülei elalszanak általában. és ma is.
egy szerelmespár szörnyülködve néz a hordánkra. a lány minta valami olyat súgna a fiú fülébe ránk mutogatva, hogy... úgy hiszem megérdemeltem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése