Mr Morne épp a lakása ajtaja előtt áll, az aktatáskájában kutakodott, a kulcsát kereste, mivel épp távozott volna, teendője volt. a mai napon nem dolgozik, szabadnapot vett ki, így nem kell több napot is rászánni az ügyes-bajos dolgainak intézkedésére. merthogy ugyebár ilyen dolgokat nem lehet csak úgy kapkodva elintézni, sietve, mivel ugye hamarosan záróra. ezért maradt fenn egész éjjel, (na meg persze a reggel érkezett levél miatt), és tervezgette az útjának sorrendjét az adott napra. legelső dolga volt rögtön a reggeli mosakodás után a munkahelyre történő betelefonálás. beteget jelentett vadonatúj fehér színű betárcsázós telefonkészülékén, amit hivatalban végzett kitűnő teljesítményéért igényelhetett, a családja hatalmas örömére.
Mr Morne a kulcsát a zárba helyezve elforgatta balra, majd kattanás után kihúzta azt, és aktatáskájába dobta. reménykedett, hogy senki nem látja meg a hivatalból, ahol dolgozott immáron majdnem 30 éve. isteni szerencse folytán (nameg édesapja ismerettségeinek köszönhetően) fiatalon remek, jól fizető álláshoz jutott, pedig alig töltötte be a huszoneggyedik életévét! akkoriban kuriózumnak számított, mivel az 1900-as évek elején, az első Világháború alatt nemigen voltak munkalehetőségek. utána is csak az orvosokat meg a fizikai munkásokat keresték, de ő mindvégig megtartotta egyenletesen, lassan, de biztosan felfelé ívelő karrierjét. akkor ismerkedett meg feleségével is.
Mr Morne az égre tekintett, "esni fog" -gondolta. ennek több jele is volt: rengeteg sötét felhő gyülekezett az égen, akárcsak a gondok az emberek és különösen az ő feje felett akkoriban. csak úgy gomolyogtak az égen, eltakarva a reményt és biztonságot szimbolizáló napot, ami végül is nem számít, hiszen akkor sem lenne teljesebb a jelenlegi élete.. a nyomorultságán történő búslakodás helyett inkább elővette hóna alá szorított fa nyeles esernyőjét, és kibontva a feje fölé tartotta. nem akarta, hogy gondosan elkészített frizurájában kárt tegyen az a fárnya eső, még az emberek szegénynek és toprongyosnak fogják tartani a végén.. vagy rosszabbnak.
az eső nem eredt el amíg a kávézóba ért, ott becsukta az esernyőt, a hóna alá csapta, és kifényezett bőrcipője talpát illedelmesen megtörölve intett a pincérnőnek. leült az ajtó közelében egy kis asztalhoz, elővette a reggeli újságját, és felnyitotta az utolsó oldalon, a gyászjelentéseknél. a pincérnő a torkát köszörülte, mivel nem tudta letenni a kávéscsészét az asztalra a hatalmas újságtól. Mr Morne elnézést kért gyorsan, majd lekapta az asztalról a kitárt napilapot. megcsapta az orrát a frissen lefőzött kávéja illata, rögtön bele is akart inni, de érezte a gőzt az arcán, ezért inkább csak megfújta, és visszahelyezte a csészealátétre, ami mellé egy pici kekszet is kapott ajándékba. odapillantott a pincérnőre, aki épp őt nézte, de amint találkozott a tekintetük, gyorsan lesütötte a szemét, és arra a borospohárra koncentrált, amit épp törölgetett. "én nem kérek a szánakozásból!" úgy döntött nem fogja megenni a kekszet, ott hagyja a csésze kistányérján a borravalóval együtt.
Mr Morne inkább a kávéját szürcsölte és fújogatta felváltva, az idő haladtával már kissé türelmetlenül. tegnap éjjeli terve szerint így nézett volna ki a reggele: ébredés, mosakodás, telefonálás, reggelizés, és a reggeli bagó mellé egy frissen főtt kávé. csakhogy elfogyott a kávé otthonról, ezért kénytelen volt valahová beugrani. a választás a lakásuk mellett lévő kis cukrászdára esett, ahol a felesége mindig különböző süteményeket vásárolt közös gyermeküknek. mindketten nagyon édesszájúak voltak, Mr Morne inkább kávés. azt vallotta, hogy kávé előtt nincs élet, csak azzal képes talpon maradni. valójában koffeinfüggő volt, naponta négy csészével is megivott. hiszen megtehette, elég magas volt a keresete neki is és a feleségének is. ő a szülei ékszerüzletében dolgozott eladó és tulajdonosként. a haláluk után az egész bolt az ő fejére szállt, amiben rengeteg pénz volt, így jól éltek.
az órájára pillantva gyorsan megitta az utolsó korty kávéját, majd táskáját és esernyőjét megmarkolva felállt. zsebéből kivett valamennyi pénzt, majd az asztalra helyezte, a csésze alá úgy, hogy a papírpénz kis csücske kilátszódjon. sajnált ennyit kiadni egy eszpresszóra, de a közelben olcsóbbat nem lehetett kapni. a belváros átka.. Mr Morne szétnézett, de nem látta a pincérnőjét, ezért a kávéscsészére pillantott és a rajta fekvő kekszre. gyorsan zsebre vágta, majd kiviharzott az ajtón.
az első uticélja az orvosa volt. több szempontból is esedékes volt ellátogatnia hozzá: az egyik a munkahelyi egészségügyi vizsgálat miatt; a másik pedig a táppénzes orvosi igazolás, ami igazolja a mai napon történő távollétét az irodától. az utóbbi legegyszerűbb megszerzésén sokat gondolkodott: nem volt beteg igazán, ezért valami módon úgy kell tennie, mintha mégis rosszul lenne. például mondhatná azt, hogy előző nap valami rosszat evett, amitől rosszul lett, esetleg hányt, vagy csak egyszerűen nem érzi magát jól. úgy igazából még ő sem tudta miféle történettel fog előállni a doktor úrnál. a legvégsőbb esetben markába nyom egy köteg pénzt, vagyis jóformán megvesztegeti őt ezzel. nem füllött a foga ehhez, mivel mindig is tisztességes életet élt, soha semmilyen törvényt nem szegett meg. soha egy munkanapot sem szalasztott el, még akkor sem, amikor beteg volt, sőt, szabadságait sem vette ki egyszer sem. ezért is szerették a munkahelyén: megbízható és pontos munkaerő volt.
a rendelő szinte teljesen üres volt. csak egy korabeli nő ült ott, és egy idős házaspár. a nő láthatóan unatkozott: magassarkújával ritmusosan kopogott a rendelő parkettáján. az idős hölgy bizonyára rendkívül irritálónak és zavarónak tarotta, mivel szemöldökét összeráncolva erősen markolta férje zakójának ujját, és a nő felé fordította fejét. az idős férfi csak a folyosó szemben lévő falán bámult egy plakátot. valamiféle gyógyszert reklámozott. azt bámulta egész idő alatt, amíg sorra nem kerültek. alaposan elolvasta az apróbb betűket is. még akkor is azt olvasta, amikor már az ajtóban álltak, és a felesége a nővérnek nyújtott át egy borítékot. Mr Morne kettesben maradt a nővel, de ő inkább a falnak támasztott esernyőjét bámulta. járóbotként is használta azt, mivel izületei kezdtek már elmeszesedni, így az alja már csaknem teljesen elkopott.
végül behívták a nőt, majd sorra került Mr Morne is. az orvos vastag szemüvege alól felpillantott és megkérdezte mi a panasza, majd az előtte lévő papírosra szegezte tekintetét. Mr Morne dadogva elmondta, hogy rosszul volt az éjjel, de az orvos feltette a kezét, az okuláréját leemelte orráról, és felsóhajtott. "nem kell mentegetőznie. meddig kér igazolást, kérem?" "hát.. csak mára.. ha lehetne.. esetleg.. csak mára! és az egészségügyi alkalmasság.. ha kérhetem. kérem!" a doktor firkált valamit a papírjára, majd lepecsételtette a nővérrel, amit ő átnyújtott Mr Morne-nak. megköszönte mégegyszer, majd kilépett az ajtón. még hallotta halkan, hogy a nővér a doktorhoz súgja: "hogy-hogy nem találták meg? szegény asszony. hát még szegény fiatalember.. még olyan fiatal volt!" "nem tartozik ránk, Elvtársasszony, ne üsse bele az orrát, ha kérhetném. "még szép, hogy nem tartozik magukra" gondolta Mr Morne. nagyokat lépve sietett a buszmegállóba, és a város északi részén elhelyezkedő SS őrség felé vette az utat. ott állomásoztak. nem is értette senki, hogy miért olyan messze, amerre még autóbusz sem jár, nemhogy a földalatti. mindenkinek több kilométert kellett gyalogolnia mire odaértek.
az SS őrségen kellett érdeklődnie a felesége és a fia iránt. vagyis a testük iránt. tegnap reggel érkezett a távirat, miszerint egy lengyel haláltáborban voltak elhelyezve, de sajnos nem élték túl a megerőltetéseket. az egyik tiszttel jó viszonyt ápolt a felesége, aki emiatt tudta a nevét, és hogy van egy férje távol, otthon. Mr Morne inkább bele sem akart gondolni, hogy miféle barátság volt egy olyan emberrel, mint egy náci katona. nem akarta tudni a felesége milyen szolgáltatásokat nyújtott annak a féregnek, aki így vigyázott rá, és nem hagyta, hogy a többi katona bármit is tegyen vele, velük. egyébként sem volt képes megvédeni mindentől ezek szerint.
a felesége és a fia teste holnap után érkezik meg a városba. addigra mindent meg kell szerveznie, amire ugyebár ez a nap volt kijelölve általa.
a temetkezési vállalkozó nagyon megértő és kedves ember. még nem találkozott vele, úgy mondták neki is. odafele menet azt tervezgette miket fog mondani. szinte teljesen megtervezte a beszélgetést. minden eshetőségre felkészült. férfi akart maradni, megtartani a méltóságát és nem sírni, mint egy csecsemő, ami persze nagyon nehéz volt, hiszen minden borús volt akkor, mindenről csak a halál, a veszteség és a kínzások jutottak eszébe. egy szembejövő SS tisztre véletlenül olyan mogorván nézett, hogy az valamit odakiabált Mr Morne-nak, amit persze nem értett, hiszen nem értett németül, de rendesen megijedt, és sűrű bocsánatkérés közepette gyorsan továbbállt. a maradék lélekjelentétét is elvesztette a tiszt miatt, legördült aznap az első könnycsepp az arcán. érezte, hogy elszorul a torka, ezért gyorsan felpillantott az égre, hátha esik, és az emberek nem fognak rájönni a valóságra, de sajnos a felhők még mindig nem tűntek olyan gondterheltnek, hogy zivatart ontsanak magukból. biztos azt gondolták, hogy arra ott van Mr Morne, majd ő lemossa a szennyt az utcákról..
a bizonyos épület elé érve átlagos méretű márvány tábla hirdette a Temetkezési Vállalkozó irodájának hollétét. tisztességes embernek tűnt, vagyis az aszisztense az úrnak. zavartságában véletlenül össze vélte téveszteni az urat, akit keresett, és a titkárát, aki betelefonálásával szólt a főnökének. Mr Morne kissé elvörösödve húzta vissza jobb kezét, majd zakója ujjával megtörölve homlokát elnézést kért, megköszönte a bejelentést, és helyet foglalt. kisvártatva szólította az aszisztens, és betessékelte az irodába, majd a Temetkezési Vállalkozó, mint uriember, hellyel kínálta és illedelmesen, gyászos hangulatban köszöntöttte Mr Morne-t. egyszerű, de szép temetést akart a családjának. olyan sírgödörrel, ahova majd ő kerülne, ha elhalálozik. a férfi nagy figyelemmel követte a mondanivalóját, minden részletet lejegyzett, mellé pici számokat írt, amit Mr Morne nem tudott elolvasni olyan távolságból. a legvégén egy kis türelmet kért, majd a pici számokat lehúzgálva összeadta őket, és közölte a végösszeget. Mr Morne sokkal többre számított. megköszönte a türelmét és az idejét a Vállalkozó úrnak, és meghajlással és kézfogással búcsúzott.
a legkellemetlenebb dolog maradt már csak hátra. másfél óra maradt az üzlet zárásáig, ahova még be kellett mennie. az említett bolt egy fotószalon volt. magáról már elég fotót készíttetett a hivatali igazolványai miatt, és családjáról is már, külön-külön, méghozzá rengeteget..
a fotográfus és asszisztense éppen a sötétszobában dolgoztak. ezt a recepciós kishölgytől tudta meg Mr Morne. a lányka alig lehetett több 16-nál, túl fiatal egy ilyen (és egyáltalán bármiféle) munkához. mindenesetre értette a dolgát. odatipegett a sötétszobához, bekopogott és beszólt a fotósnak, hogy kliens érkezett. fél óra elteltével egy idős, szemüveges, félig kopaszodó öregember lépett oda hozzá, kezet nyújtva bemutatkozott és megkérdezte miben segíthet ezen a szörnyű napon. biztosan nem sejtette, hogy mennyire eltalálta, de bizonyára csak az időkre, időre célzott.. "portrét szeretnék készíttetni" szólt halkan Mr Morne. az úr fellelkesülve elkezdte hadarni: "ó, nagyszerű, magáról szeretne? esetleg más lenne az alanyom? mifélét szeretne? tudja, természetes fénynél szeretek dolgozni, ha gyönyörű tónusokat kíván, akkor sajnos várnia kell amíg a felhők elvonulnak, érti mit akarok!". a túllelkesedés kissé elkeserítette Mr Morne-t, a szemei ismét könnybe lábadtak, ezért gyorsan ismét az esernyőjét kezdte vizsgálgatni. észrevette ezt a fotós, és gyorsan a vállára tette hideg, száraz kezeit, és vígasztaló szavak helyett inkább semmit nem szólt, csak kivárta, amíg a férfi ismét társalgásképes lett, majd megkérdezte, ezúttal illedelmesebben, kissé borúsabban, hogy mit kíván. milyen portrét? "szeretnék egy portrét a családommal" "no de ezen mi ilyen szomorú, kedves uram, ha nem haragszik meg?" "a feleségem és a fiam holnap után érkezik meg.. tudja.. úgy hozzák őket.. ládákban" a fotós képén az érdeklődés szépen lassan átalakult borongós, lehangolt arckifejezéssé, majd lesütötte a szemét, "kérem kövessen".
a fotós vászon mögé tarottak, a raktárba. rengeteg lámpa volt, székek, asztalok, ágyak, terítők és egyéb kiegészítők, amik egy fotózáshoz kellettek. a leghátsó részhez ballagtak, ahol különös tákolmányok voltak. nem is lehetett mihez hasonlítani azokat, talán valamiféle állványhoz leginkább.. Mr Morne meg mert volna esküdni, hogy az egyik szerkezeten egyik csavarjának végén emberi hajat látott feltekeredve. "ezek kérem, a halott-állványaink. három méretben tartunk: kicsi, gyerek méretben, közepes, és extra nagy méretben. megkérdezhetném, hogy milyen magas a felesége, és persze a kedves fia?" "a feleségem 160cm, a fiam 175." "értem, akkor elég lesz a két kicsi, ha nem sértem meg, uram." Mr Morne még egy utolsó pillantást vetett a különös állványokra, majd az üzlethelyiségbe távozván, az árban megeggyezve elhagyta a boltot. az eljárásnak köszönhetően ugye ez normális. a fotográfus úr elmagyarázta hogy működik a dolog: "a testre ráfektetjük a szerkezetet, a gerincbe egy, vagy több csavart fúrunk, majd a vas szerkezetre rátámasztjuk a két kezet, vagy esetleg csak az egyiket, netántán egyiket sem. a karfák nem fognak látszódni a fotón. de persze le is ültethetjük az egyiküket, ahhoz persze nem fog kelleni az állvány, amivel elég sokat spórolhat, ezekben a szörnyű időkben. ha rám hallgat! de addig még gondolkodom a beállításokon, magának ezzel nem kell törődnie, uram."
a fotózást holnaputánra beszélték meg, estére. a testüket előtte felkészítik a fotózásra, mivel már körülbelül egy hete halottak lehetnek, muszáj lesz. érthető módon, Mr Morne nagyon izgatott volt az ominózus esemény előtt. órákon át fésülte a haját. nem tudta eldönteni, hogy középen legyen elválasztva, hátra legyen fésülve, vagy oldalt, és ha oldalt, akkor melyiken. több órán át bíbelődött a saját külsejével. igazgatta bajszát, haját, ruházatát. úgy izgult, mintha most találkozna először valami fontos személlyel.. vagy talán jobban.
kicsivel korábban érkezett a stúdióba, mint kellett volna. a feleségét készítették elő éppen. a fia már az állványon lógott. a fotós úr elnézést kért, hogy így kell látnia, dehát így mennek ezek a dolgok. Mr Morne nem is volt dühös, inkább zaklatott lett. egyre idegesebb lett. zavarta, hogy a fia ott lóg holtan egy vas szerkezetre felerősítve, mintha csak egy bábu lenne.. pedig egy élő ember.. volt.. nem is oly régen.
a feleségét is előre hozták végül. bár kisminkelték őt, pedig nem is sminketle magát soha. nem tette szóvá, így is kellőképpen drága lesz ez az egy portré elkészítése.
a fotográfus úgy döntött, hogy mindkét állványra szükségük lesz, ezért Mr Morne-nak kell leülnie majd, így csökkentve a bemozdulás esélyeit. "persze -gondolta- így majd jóval több pénzt fognak tőlem elkérni, mint egyébként" az asszisztens egy jókora fotelt cipelt a háttér elé, amely mögé állították a feleségét és a fiát. a fotós mégegyszer figyelmeztette, hogy csak egyetlen egy képet fog készíteni, szóval próbáljon meg minnél megfelelőbben viselkedni hozzá. az asszisztens majd instruálja mit tegyen. Mr Morne bólintott, és helyet foglalt a fotelban, majd a kamerába nézve várta mit kell csinálnia.
a fotó elkészülte után jobban szemügyre vehette holt családját, amint egy vas szerkezeten lógtak mögötte, amíg a fotós kidolgozza a negatívot. kissé morbid volt, ahogy ott ült, és felfelé tekintett a felesége üveges tekintetébe. a szeme megsárgult, és a ragasztótól különös formája volt. a fiának tarkóján hatalmas vágás nyom éktelenkedett. eddig ezt nem is látta. a vágás közepén egy csavar fúródott a gerincébe, méghozzá két helyen. "nem erről volt szó.." ráncolta a szemöldökét. majd a feleségének is megnézte a tarkóját, az övén is ugyanolyan vágás volt látható. bizonyára így erősítették fel az állványra. elég sokkoló látány volt, dehát az egész szituáció nem egy leányálom, és bizonyára hetekig, talán hónappokig, évekig ezzel fog álmondi, ahogy a felesége és a fia fölötte állnak, és élettelenül lógnak egy undorító fekete vasszerkezetről, mint azok ott.
a fotós előhívta a portrét, majd az aszisztenssel együtt a két mozdulatlan test felé vették az irányt, amíg Mr Morne a fotót nézegette könnyes szemmel. hirtelen felkapta a fejét, és látta, ahogy épp a feleségét a földre lefektetik, és egy nagy kalapáccsal leütik az állványról. Mr Morne felkiáltott: "hé, urak, megtennék, hogy.. nem.. itt teszik ezt?" a két férfi meglepődve nézett felé, és halkan megjegyezték: "de érzékenynek tetszik lenni..".
a felesége ott hevert arcal lefele a fa padlón, az állványra meg a csavarokat tették éppen vissza. az asszisztens az ingében megtörölte az egyiket, egy kevés hajat lesöpört az ingéről, majd csinálta tovább a teendőjét. Mr Morne egyre zaklatottabb lett, ezért kapkodva kidobta a megbeszélt összeget a pultra, és köszönés nélkül távozott, a testek milétével nem is törődve. nagyon megalázottnak érezte magát, hazafele menet csak arra tudott gondolni, ahogy a valaha gyönyörű és vidám felesége ott feküdt hason azon a mocskos padlón, akár egy darab rongy.
a lakás elé érve nem akart nyílni a kilincs. elfelejtette, hogy nincs otthon a felesége, nem csinált és nem is fog többé csinálni vacsorát, a fia soha többé nem hoz semmilyen jegyet az iskolából, soha nem kirándulnak együtt..
a kilincs csak nem akart kinyílni.. kicsivel később eszmélt csak rá, hogy a kulcsa a táskája alján van. elkezdte hát keresni, de hirtelen megállt. ismét lefutott előtte a fotózás utáni esemény teljese egésze, majd elmosolyodott.. "tehát.. haj volt azon a csavaron."
Mr Morne a kulcsát a zárba helyezve elforgatta balra, majd kattanás után kihúzta azt, és aktatáskájába dobta. reménykedett, hogy senki nem látja meg a hivatalból, ahol dolgozott immáron majdnem 30 éve. isteni szerencse folytán (nameg édesapja ismerettségeinek köszönhetően) fiatalon remek, jól fizető álláshoz jutott, pedig alig töltötte be a huszoneggyedik életévét! akkoriban kuriózumnak számított, mivel az 1900-as évek elején, az első Világháború alatt nemigen voltak munkalehetőségek. utána is csak az orvosokat meg a fizikai munkásokat keresték, de ő mindvégig megtartotta egyenletesen, lassan, de biztosan felfelé ívelő karrierjét. akkor ismerkedett meg feleségével is.
Mr Morne az égre tekintett, "esni fog" -gondolta. ennek több jele is volt: rengeteg sötét felhő gyülekezett az égen, akárcsak a gondok az emberek és különösen az ő feje felett akkoriban. csak úgy gomolyogtak az égen, eltakarva a reményt és biztonságot szimbolizáló napot, ami végül is nem számít, hiszen akkor sem lenne teljesebb a jelenlegi élete.. a nyomorultságán történő búslakodás helyett inkább elővette hóna alá szorított fa nyeles esernyőjét, és kibontva a feje fölé tartotta. nem akarta, hogy gondosan elkészített frizurájában kárt tegyen az a fárnya eső, még az emberek szegénynek és toprongyosnak fogják tartani a végén.. vagy rosszabbnak.
az eső nem eredt el amíg a kávézóba ért, ott becsukta az esernyőt, a hóna alá csapta, és kifényezett bőrcipője talpát illedelmesen megtörölve intett a pincérnőnek. leült az ajtó közelében egy kis asztalhoz, elővette a reggeli újságját, és felnyitotta az utolsó oldalon, a gyászjelentéseknél. a pincérnő a torkát köszörülte, mivel nem tudta letenni a kávéscsészét az asztalra a hatalmas újságtól. Mr Morne elnézést kért gyorsan, majd lekapta az asztalról a kitárt napilapot. megcsapta az orrát a frissen lefőzött kávéja illata, rögtön bele is akart inni, de érezte a gőzt az arcán, ezért inkább csak megfújta, és visszahelyezte a csészealátétre, ami mellé egy pici kekszet is kapott ajándékba. odapillantott a pincérnőre, aki épp őt nézte, de amint találkozott a tekintetük, gyorsan lesütötte a szemét, és arra a borospohárra koncentrált, amit épp törölgetett. "én nem kérek a szánakozásból!" úgy döntött nem fogja megenni a kekszet, ott hagyja a csésze kistányérján a borravalóval együtt.
Mr Morne inkább a kávéját szürcsölte és fújogatta felváltva, az idő haladtával már kissé türelmetlenül. tegnap éjjeli terve szerint így nézett volna ki a reggele: ébredés, mosakodás, telefonálás, reggelizés, és a reggeli bagó mellé egy frissen főtt kávé. csakhogy elfogyott a kávé otthonról, ezért kénytelen volt valahová beugrani. a választás a lakásuk mellett lévő kis cukrászdára esett, ahol a felesége mindig különböző süteményeket vásárolt közös gyermeküknek. mindketten nagyon édesszájúak voltak, Mr Morne inkább kávés. azt vallotta, hogy kávé előtt nincs élet, csak azzal képes talpon maradni. valójában koffeinfüggő volt, naponta négy csészével is megivott. hiszen megtehette, elég magas volt a keresete neki is és a feleségének is. ő a szülei ékszerüzletében dolgozott eladó és tulajdonosként. a haláluk után az egész bolt az ő fejére szállt, amiben rengeteg pénz volt, így jól éltek.
az órájára pillantva gyorsan megitta az utolsó korty kávéját, majd táskáját és esernyőjét megmarkolva felállt. zsebéből kivett valamennyi pénzt, majd az asztalra helyezte, a csésze alá úgy, hogy a papírpénz kis csücske kilátszódjon. sajnált ennyit kiadni egy eszpresszóra, de a közelben olcsóbbat nem lehetett kapni. a belváros átka.. Mr Morne szétnézett, de nem látta a pincérnőjét, ezért a kávéscsészére pillantott és a rajta fekvő kekszre. gyorsan zsebre vágta, majd kiviharzott az ajtón.
az első uticélja az orvosa volt. több szempontból is esedékes volt ellátogatnia hozzá: az egyik a munkahelyi egészségügyi vizsgálat miatt; a másik pedig a táppénzes orvosi igazolás, ami igazolja a mai napon történő távollétét az irodától. az utóbbi legegyszerűbb megszerzésén sokat gondolkodott: nem volt beteg igazán, ezért valami módon úgy kell tennie, mintha mégis rosszul lenne. például mondhatná azt, hogy előző nap valami rosszat evett, amitől rosszul lett, esetleg hányt, vagy csak egyszerűen nem érzi magát jól. úgy igazából még ő sem tudta miféle történettel fog előállni a doktor úrnál. a legvégsőbb esetben markába nyom egy köteg pénzt, vagyis jóformán megvesztegeti őt ezzel. nem füllött a foga ehhez, mivel mindig is tisztességes életet élt, soha semmilyen törvényt nem szegett meg. soha egy munkanapot sem szalasztott el, még akkor sem, amikor beteg volt, sőt, szabadságait sem vette ki egyszer sem. ezért is szerették a munkahelyén: megbízható és pontos munkaerő volt.
a rendelő szinte teljesen üres volt. csak egy korabeli nő ült ott, és egy idős házaspár. a nő láthatóan unatkozott: magassarkújával ritmusosan kopogott a rendelő parkettáján. az idős hölgy bizonyára rendkívül irritálónak és zavarónak tarotta, mivel szemöldökét összeráncolva erősen markolta férje zakójának ujját, és a nő felé fordította fejét. az idős férfi csak a folyosó szemben lévő falán bámult egy plakátot. valamiféle gyógyszert reklámozott. azt bámulta egész idő alatt, amíg sorra nem kerültek. alaposan elolvasta az apróbb betűket is. még akkor is azt olvasta, amikor már az ajtóban álltak, és a felesége a nővérnek nyújtott át egy borítékot. Mr Morne kettesben maradt a nővel, de ő inkább a falnak támasztott esernyőjét bámulta. járóbotként is használta azt, mivel izületei kezdtek már elmeszesedni, így az alja már csaknem teljesen elkopott.
végül behívták a nőt, majd sorra került Mr Morne is. az orvos vastag szemüvege alól felpillantott és megkérdezte mi a panasza, majd az előtte lévő papírosra szegezte tekintetét. Mr Morne dadogva elmondta, hogy rosszul volt az éjjel, de az orvos feltette a kezét, az okuláréját leemelte orráról, és felsóhajtott. "nem kell mentegetőznie. meddig kér igazolást, kérem?" "hát.. csak mára.. ha lehetne.. esetleg.. csak mára! és az egészségügyi alkalmasság.. ha kérhetem. kérem!" a doktor firkált valamit a papírjára, majd lepecsételtette a nővérrel, amit ő átnyújtott Mr Morne-nak. megköszönte mégegyszer, majd kilépett az ajtón. még hallotta halkan, hogy a nővér a doktorhoz súgja: "hogy-hogy nem találták meg? szegény asszony. hát még szegény fiatalember.. még olyan fiatal volt!" "nem tartozik ránk, Elvtársasszony, ne üsse bele az orrát, ha kérhetném. "még szép, hogy nem tartozik magukra" gondolta Mr Morne. nagyokat lépve sietett a buszmegállóba, és a város északi részén elhelyezkedő SS őrség felé vette az utat. ott állomásoztak. nem is értette senki, hogy miért olyan messze, amerre még autóbusz sem jár, nemhogy a földalatti. mindenkinek több kilométert kellett gyalogolnia mire odaértek.
az SS őrségen kellett érdeklődnie a felesége és a fia iránt. vagyis a testük iránt. tegnap reggel érkezett a távirat, miszerint egy lengyel haláltáborban voltak elhelyezve, de sajnos nem élték túl a megerőltetéseket. az egyik tiszttel jó viszonyt ápolt a felesége, aki emiatt tudta a nevét, és hogy van egy férje távol, otthon. Mr Morne inkább bele sem akart gondolni, hogy miféle barátság volt egy olyan emberrel, mint egy náci katona. nem akarta tudni a felesége milyen szolgáltatásokat nyújtott annak a féregnek, aki így vigyázott rá, és nem hagyta, hogy a többi katona bármit is tegyen vele, velük. egyébként sem volt képes megvédeni mindentől ezek szerint.
a felesége és a fia teste holnap után érkezik meg a városba. addigra mindent meg kell szerveznie, amire ugyebár ez a nap volt kijelölve általa.
a temetkezési vállalkozó nagyon megértő és kedves ember. még nem találkozott vele, úgy mondták neki is. odafele menet azt tervezgette miket fog mondani. szinte teljesen megtervezte a beszélgetést. minden eshetőségre felkészült. férfi akart maradni, megtartani a méltóságát és nem sírni, mint egy csecsemő, ami persze nagyon nehéz volt, hiszen minden borús volt akkor, mindenről csak a halál, a veszteség és a kínzások jutottak eszébe. egy szembejövő SS tisztre véletlenül olyan mogorván nézett, hogy az valamit odakiabált Mr Morne-nak, amit persze nem értett, hiszen nem értett németül, de rendesen megijedt, és sűrű bocsánatkérés közepette gyorsan továbbállt. a maradék lélekjelentétét is elvesztette a tiszt miatt, legördült aznap az első könnycsepp az arcán. érezte, hogy elszorul a torka, ezért gyorsan felpillantott az égre, hátha esik, és az emberek nem fognak rájönni a valóságra, de sajnos a felhők még mindig nem tűntek olyan gondterheltnek, hogy zivatart ontsanak magukból. biztos azt gondolták, hogy arra ott van Mr Morne, majd ő lemossa a szennyt az utcákról..
a bizonyos épület elé érve átlagos méretű márvány tábla hirdette a Temetkezési Vállalkozó irodájának hollétét. tisztességes embernek tűnt, vagyis az aszisztense az úrnak. zavartságában véletlenül össze vélte téveszteni az urat, akit keresett, és a titkárát, aki betelefonálásával szólt a főnökének. Mr Morne kissé elvörösödve húzta vissza jobb kezét, majd zakója ujjával megtörölve homlokát elnézést kért, megköszönte a bejelentést, és helyet foglalt. kisvártatva szólította az aszisztens, és betessékelte az irodába, majd a Temetkezési Vállalkozó, mint uriember, hellyel kínálta és illedelmesen, gyászos hangulatban köszöntöttte Mr Morne-t. egyszerű, de szép temetést akart a családjának. olyan sírgödörrel, ahova majd ő kerülne, ha elhalálozik. a férfi nagy figyelemmel követte a mondanivalóját, minden részletet lejegyzett, mellé pici számokat írt, amit Mr Morne nem tudott elolvasni olyan távolságból. a legvégén egy kis türelmet kért, majd a pici számokat lehúzgálva összeadta őket, és közölte a végösszeget. Mr Morne sokkal többre számított. megköszönte a türelmét és az idejét a Vállalkozó úrnak, és meghajlással és kézfogással búcsúzott.
a legkellemetlenebb dolog maradt már csak hátra. másfél óra maradt az üzlet zárásáig, ahova még be kellett mennie. az említett bolt egy fotószalon volt. magáról már elég fotót készíttetett a hivatali igazolványai miatt, és családjáról is már, külön-külön, méghozzá rengeteget..
a fotográfus és asszisztense éppen a sötétszobában dolgoztak. ezt a recepciós kishölgytől tudta meg Mr Morne. a lányka alig lehetett több 16-nál, túl fiatal egy ilyen (és egyáltalán bármiféle) munkához. mindenesetre értette a dolgát. odatipegett a sötétszobához, bekopogott és beszólt a fotósnak, hogy kliens érkezett. fél óra elteltével egy idős, szemüveges, félig kopaszodó öregember lépett oda hozzá, kezet nyújtva bemutatkozott és megkérdezte miben segíthet ezen a szörnyű napon. biztosan nem sejtette, hogy mennyire eltalálta, de bizonyára csak az időkre, időre célzott.. "portrét szeretnék készíttetni" szólt halkan Mr Morne. az úr fellelkesülve elkezdte hadarni: "ó, nagyszerű, magáról szeretne? esetleg más lenne az alanyom? mifélét szeretne? tudja, természetes fénynél szeretek dolgozni, ha gyönyörű tónusokat kíván, akkor sajnos várnia kell amíg a felhők elvonulnak, érti mit akarok!". a túllelkesedés kissé elkeserítette Mr Morne-t, a szemei ismét könnybe lábadtak, ezért gyorsan ismét az esernyőjét kezdte vizsgálgatni. észrevette ezt a fotós, és gyorsan a vállára tette hideg, száraz kezeit, és vígasztaló szavak helyett inkább semmit nem szólt, csak kivárta, amíg a férfi ismét társalgásképes lett, majd megkérdezte, ezúttal illedelmesebben, kissé borúsabban, hogy mit kíván. milyen portrét? "szeretnék egy portrét a családommal" "no de ezen mi ilyen szomorú, kedves uram, ha nem haragszik meg?" "a feleségem és a fiam holnap után érkezik meg.. tudja.. úgy hozzák őket.. ládákban" a fotós képén az érdeklődés szépen lassan átalakult borongós, lehangolt arckifejezéssé, majd lesütötte a szemét, "kérem kövessen".
a fotós vászon mögé tarottak, a raktárba. rengeteg lámpa volt, székek, asztalok, ágyak, terítők és egyéb kiegészítők, amik egy fotózáshoz kellettek. a leghátsó részhez ballagtak, ahol különös tákolmányok voltak. nem is lehetett mihez hasonlítani azokat, talán valamiféle állványhoz leginkább.. Mr Morne meg mert volna esküdni, hogy az egyik szerkezeten egyik csavarjának végén emberi hajat látott feltekeredve. "ezek kérem, a halott-állványaink. három méretben tartunk: kicsi, gyerek méretben, közepes, és extra nagy méretben. megkérdezhetném, hogy milyen magas a felesége, és persze a kedves fia?" "a feleségem 160cm, a fiam 175." "értem, akkor elég lesz a két kicsi, ha nem sértem meg, uram." Mr Morne még egy utolsó pillantást vetett a különös állványokra, majd az üzlethelyiségbe távozván, az árban megeggyezve elhagyta a boltot. az eljárásnak köszönhetően ugye ez normális. a fotográfus úr elmagyarázta hogy működik a dolog: "a testre ráfektetjük a szerkezetet, a gerincbe egy, vagy több csavart fúrunk, majd a vas szerkezetre rátámasztjuk a két kezet, vagy esetleg csak az egyiket, netántán egyiket sem. a karfák nem fognak látszódni a fotón. de persze le is ültethetjük az egyiküket, ahhoz persze nem fog kelleni az állvány, amivel elég sokat spórolhat, ezekben a szörnyű időkben. ha rám hallgat! de addig még gondolkodom a beállításokon, magának ezzel nem kell törődnie, uram."
a fotózást holnaputánra beszélték meg, estére. a testüket előtte felkészítik a fotózásra, mivel már körülbelül egy hete halottak lehetnek, muszáj lesz. érthető módon, Mr Morne nagyon izgatott volt az ominózus esemény előtt. órákon át fésülte a haját. nem tudta eldönteni, hogy középen legyen elválasztva, hátra legyen fésülve, vagy oldalt, és ha oldalt, akkor melyiken. több órán át bíbelődött a saját külsejével. igazgatta bajszát, haját, ruházatát. úgy izgult, mintha most találkozna először valami fontos személlyel.. vagy talán jobban.
kicsivel korábban érkezett a stúdióba, mint kellett volna. a feleségét készítették elő éppen. a fia már az állványon lógott. a fotós úr elnézést kért, hogy így kell látnia, dehát így mennek ezek a dolgok. Mr Morne nem is volt dühös, inkább zaklatott lett. egyre idegesebb lett. zavarta, hogy a fia ott lóg holtan egy vas szerkezetre felerősítve, mintha csak egy bábu lenne.. pedig egy élő ember.. volt.. nem is oly régen.
a feleségét is előre hozták végül. bár kisminkelték őt, pedig nem is sminketle magát soha. nem tette szóvá, így is kellőképpen drága lesz ez az egy portré elkészítése.
a fotográfus úgy döntött, hogy mindkét állványra szükségük lesz, ezért Mr Morne-nak kell leülnie majd, így csökkentve a bemozdulás esélyeit. "persze -gondolta- így majd jóval több pénzt fognak tőlem elkérni, mint egyébként" az asszisztens egy jókora fotelt cipelt a háttér elé, amely mögé állították a feleségét és a fiát. a fotós mégegyszer figyelmeztette, hogy csak egyetlen egy képet fog készíteni, szóval próbáljon meg minnél megfelelőbben viselkedni hozzá. az asszisztens majd instruálja mit tegyen. Mr Morne bólintott, és helyet foglalt a fotelban, majd a kamerába nézve várta mit kell csinálnia.
a fotó elkészülte után jobban szemügyre vehette holt családját, amint egy vas szerkezeten lógtak mögötte, amíg a fotós kidolgozza a negatívot. kissé morbid volt, ahogy ott ült, és felfelé tekintett a felesége üveges tekintetébe. a szeme megsárgult, és a ragasztótól különös formája volt. a fiának tarkóján hatalmas vágás nyom éktelenkedett. eddig ezt nem is látta. a vágás közepén egy csavar fúródott a gerincébe, méghozzá két helyen. "nem erről volt szó.." ráncolta a szemöldökét. majd a feleségének is megnézte a tarkóját, az övén is ugyanolyan vágás volt látható. bizonyára így erősítették fel az állványra. elég sokkoló látány volt, dehát az egész szituáció nem egy leányálom, és bizonyára hetekig, talán hónappokig, évekig ezzel fog álmondi, ahogy a felesége és a fia fölötte állnak, és élettelenül lógnak egy undorító fekete vasszerkezetről, mint azok ott.
a fotós előhívta a portrét, majd az aszisztenssel együtt a két mozdulatlan test felé vették az irányt, amíg Mr Morne a fotót nézegette könnyes szemmel. hirtelen felkapta a fejét, és látta, ahogy épp a feleségét a földre lefektetik, és egy nagy kalapáccsal leütik az állványról. Mr Morne felkiáltott: "hé, urak, megtennék, hogy.. nem.. itt teszik ezt?" a két férfi meglepődve nézett felé, és halkan megjegyezték: "de érzékenynek tetszik lenni..".
a felesége ott hevert arcal lefele a fa padlón, az állványra meg a csavarokat tették éppen vissza. az asszisztens az ingében megtörölte az egyiket, egy kevés hajat lesöpört az ingéről, majd csinálta tovább a teendőjét. Mr Morne egyre zaklatottabb lett, ezért kapkodva kidobta a megbeszélt összeget a pultra, és köszönés nélkül távozott, a testek milétével nem is törődve. nagyon megalázottnak érezte magát, hazafele menet csak arra tudott gondolni, ahogy a valaha gyönyörű és vidám felesége ott feküdt hason azon a mocskos padlón, akár egy darab rongy.
a lakás elé érve nem akart nyílni a kilincs. elfelejtette, hogy nincs otthon a felesége, nem csinált és nem is fog többé csinálni vacsorát, a fia soha többé nem hoz semmilyen jegyet az iskolából, soha nem kirándulnak együtt..
a kilincs csak nem akart kinyílni.. kicsivel később eszmélt csak rá, hogy a kulcsa a táskája alján van. elkezdte hát keresni, de hirtelen megállt. ismét lefutott előtte a fotózás utáni esemény teljese egésze, majd elmosolyodott.. "tehát.. haj volt azon a csavaron."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése