eljött hát a 20 éves osztálytalálkozó. szerintem mindenki nagyon várta az osztálytársak közül, csak én nem.. szokás szerint. mindig én voltam a tartózkodó ember. a 10 éves is eljött 10 éve, csak ugye kihagytam.. az osztályban is mindig én húztam ki magam a programok alól legelőször, majd követtek páran, akinek csak nem volt kedve ott lenni.
arról volt szó, hogy keringőzni fogunk a többiekkel, úgy, mint a szalagavatón. de mivel én azon sem táncoltam, ezért kissé nehézkes lesz.. amennyiben nem fogom kihúzni magam az egész találkozó alól. persze, ezt súgta az ösztönöm, de mégis kíváncsi voltam a sok idiótára, meg hogy mi lett belőlük.
azon a helyen tartották, ahol a szalagavatót is. már akkor is alig fértünk be, mivel 34-en voltunk az osztályban, és fejenként meg átlag 7 ember jött el. szóval most is nyomorogni foguk. de semmi gáz, megéri majd otthon jót nevetni Rühessel, a labradorommal.
ahogy gondoltam. a sok ostoba lotyó az osztályból mind mind a régi barátnőikkel trécseltek, a fiúk egymás vállát veregették, feleségeik vagy gyerekeik vagy mindkettő képeit mutogatták egymásnak nagyon boldogan. én meg röhögtem magamban, hogy a 30 éves osztálytalálkozón már a mostohagyerekeikét meg/vagy az exfeleségükét és az új férje képeit fogják mutogatni ugyanilyen hévvel, vagy talán kevesebbel. tudtam, hogy már megérte eljönni!
mindenki kedvesen fogadott, azt mondták hiányoztam nekik, hogy jól nézek ki, stb. kérdezték mi lett velem, mit dolgozom, hol élek. van-e valakim. mindenre egy dolgot mondtam: köszönöm. jól nézel ki még ennyi év után is. aztán ő is megköszönte, majd elkezdett magáról mesélni, így egy szót sem kellett magamról beszélnem.
szó került a táncra. mindenkinek kiadták, hogy a találkozó előtt azért gyakorolgassa az angol keringőt, de én ugye.. persze volt egy lány az osztályban, aki tánctanár lett, és egyből mondta, hogy ő ezt ajándékozza nekünk, vagyis hogy gyors összehozza az egész koreográfiát. mindenki odáig volt, meg vissza az örömtől, csak én álltam ott a piámmal a kezemben és nagyokat sóhajtozva mondogattam: "na neeee.."
aztán a csaj elővett ilyen szkafandereket, és szétosztogatta mindenkinek. közben mindenkinek magyarázta, hogy ez azért kell, hogy jól leizzadjunk bele, és akkor a végén a tánc közben nem fogunk. mindenki furán nézett rá, de azért felvették. felálltunk, ahogy a lányzó kérte, vagyis előbb egy kis nyújtás a földön fekve. annyira fáradt voltam, hogy majdnem elaludtam ott rögtön, mivel későig dolgoztam. a földön lévő gyakorlatokat persze nem csináltam meg. majd szólt, hogy álljunk fel és nyújtsunk. én feküdtem tovább, de azért nyújtózkodtam egyet, melynek következtében elzsibbadt mindenem, és kellemes érzés futott végig minden porcikámon. rám szóltak, hogy álljak fel, és nagy nehezen (a szkafander miatt) végül sikerült is, de nagyon szidtam azt a hülye szukát, amiért megzavart a pihenésem közben. eztán rám mosolygott, majd mindenkire, és végül utasított bennünket, hogy álljunk párba. az osztályban kb 9 fiú volt, a többi lány. érdekesen néztünk ki. nagyokat nevettem a többieken miközben sikoltozva ordítoztak a terem másik felébe: "legyél a pááróóóóóóm". én meg a zsibajt túlordítva mondtam az ideiglenes tanárnőnknek, hogy én most nem akarok táncolni, a szalagavatón sem tettem, most sem fogom. kikerekedett szemekkel nézett rám, mondani akart valamit, de elnyomta volna a tömeg, ezért nem tette. aztán leültem egy asztalhoz, és néztem a többiek szerencsétlenkedését. a pincérek közben hozták a terítéket: tányérok, poharak, szalvéták, evőeszközök, stb.
a próba után levették a szkafandereket, és asztalhoz ültek hót izzadtan, meg minden, és elkezdtek falni. a fogyókúrázós luvnyák az osztályban ugyanúgy faltak, mint 20 éve. hát semmi nem változott!
ismertem az egyik pincérfiút, vele beszéltem pár szót normálisan. évfolyam társunk volt, és egyben jó barátom. az egész után kimentem hozzá a konyhába még beszélgetni, mert teljesen eltűnt azóta..
elmosogatott mindent, mire én csak ültem és beszéltem, meg nevettünk sokat a sok nyomorék osztálytársamon. sok mindenben egyetértettünk, többek közt ebben is. megkért, hogy legalább az evőeszközöket válogassam ki. eddig is kérni akart pár dolgot, de tudta mennyire lusta vagyok, ezért inkább kihagyta. én persze vonakodva, de igent mondtam. nem azon a végén fogtam meg a kis ezüst izéket, amiket mások a szájukba vesznek/vehetnek, ahogy kérte. mikor kiválogattam, szóltam neki. ő odajött és erősen vakarta a fejét. nem tudta hogyan kell tárolni, mivel ő nem ott dolgozott, csak vendégpincér volt, a többiek meg már rég hazamentek. mondtam neki hívja fel a munkáltatót, de azt felelte, hogy csak akkor hívhatjuk fel ha pénzzel kapcsolatos kérdése van. végül rávettem, de nagyon ideges volt. ezért átvettem tőle a kagylót és beszéltem én:
-figyelj bazdmeg. ez a srác nem tudja hogyan kell elpakolni az evőeszközöket, de egyben azt is szeretné kérdezni mennyit kap most ezért az estéért, amit elszenvedett ennyi hátrányos helyzetű emberi lény között. hogy megkönnyítsem a döntésed, miszerint lebaszod a kagylót, avagy válaszolsz a kérdéseire, majd megfenyegesd, hogy kirúgod elmesélem neked azt a történetet, ahogy az anyja meghalt. -a csávó szóhoz sem jutott, csak egy bizonytalan aha-t felelt.
szóval. a srác anyja akkor halt meg, amikor olyan nyolc éves körül lehetett. akkor még a tenger mellett ültek, anyja meg gyakran vitte az egy éves öccseit iskolába a kis motorcsónakunkkal. de aznap elég hűvös is volt, na meg esett az eső, ezért a csónak motorja bekrepált az út közepén, és mivel nem éppen a part mellett közlekedett, elég sokat kellett úszni a nőnek a két pici gyerekkel, vigyázva arra is, hogy ne fagyjanak meg a hideg vízben. mikor kiértek a partra a nőnek má' mindenhol görcsölt a lába, a füle teljesen bedugult, a gyerekek ordítottak, mint a sakál. egyszóval nagyon kivolt szegény anyja. elhatározta, hogy segítségért ment, a két gyereket egy talált pokrócba csavarta, hogy ne fagyjanak meg, ő meg gyors elindult ordibálni a városka lakóinak segítségért könyörögve. persze tudjuk milyen az emberi faj, senki nem segített neki, csak bandukolt az anyja mindenfele, de senki még egy "maradj csöndben"-t sem vágott felé. viszont az anyja még mindig nagyon fázott a ruháinak köszönhetően, ami mind nagyon vizes volt, ezért kezdett nagyon-nagyon rosszul is lenni, ami ahhoz vezetett, hogy leült egy nagy kuka mellé és elaludt. az öcséit meg ennek a szerencsétlen fiúnak itt mellettem valami idegen elvitte, és azóta nem találják.
na szóval akkor. hova kell tenni az evőeszközöket, mennyit kap ma estére, és mikor emeli meg a fizetését esetleg?
a kis barátom mellettem köpni, nyelni nem tudott, csak nézett rám, a főnöke ugyanígy, de legalább nem rúgta ki szegényt, ezt biztosan tudom.
arról volt szó, hogy keringőzni fogunk a többiekkel, úgy, mint a szalagavatón. de mivel én azon sem táncoltam, ezért kissé nehézkes lesz.. amennyiben nem fogom kihúzni magam az egész találkozó alól. persze, ezt súgta az ösztönöm, de mégis kíváncsi voltam a sok idiótára, meg hogy mi lett belőlük.
azon a helyen tartották, ahol a szalagavatót is. már akkor is alig fértünk be, mivel 34-en voltunk az osztályban, és fejenként meg átlag 7 ember jött el. szóval most is nyomorogni foguk. de semmi gáz, megéri majd otthon jót nevetni Rühessel, a labradorommal.
ahogy gondoltam. a sok ostoba lotyó az osztályból mind mind a régi barátnőikkel trécseltek, a fiúk egymás vállát veregették, feleségeik vagy gyerekeik vagy mindkettő képeit mutogatták egymásnak nagyon boldogan. én meg röhögtem magamban, hogy a 30 éves osztálytalálkozón már a mostohagyerekeikét meg/vagy az exfeleségükét és az új férje képeit fogják mutogatni ugyanilyen hévvel, vagy talán kevesebbel. tudtam, hogy már megérte eljönni!
mindenki kedvesen fogadott, azt mondták hiányoztam nekik, hogy jól nézek ki, stb. kérdezték mi lett velem, mit dolgozom, hol élek. van-e valakim. mindenre egy dolgot mondtam: köszönöm. jól nézel ki még ennyi év után is. aztán ő is megköszönte, majd elkezdett magáról mesélni, így egy szót sem kellett magamról beszélnem.
szó került a táncra. mindenkinek kiadták, hogy a találkozó előtt azért gyakorolgassa az angol keringőt, de én ugye.. persze volt egy lány az osztályban, aki tánctanár lett, és egyből mondta, hogy ő ezt ajándékozza nekünk, vagyis hogy gyors összehozza az egész koreográfiát. mindenki odáig volt, meg vissza az örömtől, csak én álltam ott a piámmal a kezemben és nagyokat sóhajtozva mondogattam: "na neeee.."
aztán a csaj elővett ilyen szkafandereket, és szétosztogatta mindenkinek. közben mindenkinek magyarázta, hogy ez azért kell, hogy jól leizzadjunk bele, és akkor a végén a tánc közben nem fogunk. mindenki furán nézett rá, de azért felvették. felálltunk, ahogy a lányzó kérte, vagyis előbb egy kis nyújtás a földön fekve. annyira fáradt voltam, hogy majdnem elaludtam ott rögtön, mivel későig dolgoztam. a földön lévő gyakorlatokat persze nem csináltam meg. majd szólt, hogy álljunk fel és nyújtsunk. én feküdtem tovább, de azért nyújtózkodtam egyet, melynek következtében elzsibbadt mindenem, és kellemes érzés futott végig minden porcikámon. rám szóltak, hogy álljak fel, és nagy nehezen (a szkafander miatt) végül sikerült is, de nagyon szidtam azt a hülye szukát, amiért megzavart a pihenésem közben. eztán rám mosolygott, majd mindenkire, és végül utasított bennünket, hogy álljunk párba. az osztályban kb 9 fiú volt, a többi lány. érdekesen néztünk ki. nagyokat nevettem a többieken miközben sikoltozva ordítoztak a terem másik felébe: "legyél a pááróóóóóóm". én meg a zsibajt túlordítva mondtam az ideiglenes tanárnőnknek, hogy én most nem akarok táncolni, a szalagavatón sem tettem, most sem fogom. kikerekedett szemekkel nézett rám, mondani akart valamit, de elnyomta volna a tömeg, ezért nem tette. aztán leültem egy asztalhoz, és néztem a többiek szerencsétlenkedését. a pincérek közben hozták a terítéket: tányérok, poharak, szalvéták, evőeszközök, stb.
a próba után levették a szkafandereket, és asztalhoz ültek hót izzadtan, meg minden, és elkezdtek falni. a fogyókúrázós luvnyák az osztályban ugyanúgy faltak, mint 20 éve. hát semmi nem változott!
ismertem az egyik pincérfiút, vele beszéltem pár szót normálisan. évfolyam társunk volt, és egyben jó barátom. az egész után kimentem hozzá a konyhába még beszélgetni, mert teljesen eltűnt azóta..
elmosogatott mindent, mire én csak ültem és beszéltem, meg nevettünk sokat a sok nyomorék osztálytársamon. sok mindenben egyetértettünk, többek közt ebben is. megkért, hogy legalább az evőeszközöket válogassam ki. eddig is kérni akart pár dolgot, de tudta mennyire lusta vagyok, ezért inkább kihagyta. én persze vonakodva, de igent mondtam. nem azon a végén fogtam meg a kis ezüst izéket, amiket mások a szájukba vesznek/vehetnek, ahogy kérte. mikor kiválogattam, szóltam neki. ő odajött és erősen vakarta a fejét. nem tudta hogyan kell tárolni, mivel ő nem ott dolgozott, csak vendégpincér volt, a többiek meg már rég hazamentek. mondtam neki hívja fel a munkáltatót, de azt felelte, hogy csak akkor hívhatjuk fel ha pénzzel kapcsolatos kérdése van. végül rávettem, de nagyon ideges volt. ezért átvettem tőle a kagylót és beszéltem én:
-figyelj bazdmeg. ez a srác nem tudja hogyan kell elpakolni az evőeszközöket, de egyben azt is szeretné kérdezni mennyit kap most ezért az estéért, amit elszenvedett ennyi hátrányos helyzetű emberi lény között. hogy megkönnyítsem a döntésed, miszerint lebaszod a kagylót, avagy válaszolsz a kérdéseire, majd megfenyegesd, hogy kirúgod elmesélem neked azt a történetet, ahogy az anyja meghalt. -a csávó szóhoz sem jutott, csak egy bizonytalan aha-t felelt.
szóval. a srác anyja akkor halt meg, amikor olyan nyolc éves körül lehetett. akkor még a tenger mellett ültek, anyja meg gyakran vitte az egy éves öccseit iskolába a kis motorcsónakunkkal. de aznap elég hűvös is volt, na meg esett az eső, ezért a csónak motorja bekrepált az út közepén, és mivel nem éppen a part mellett közlekedett, elég sokat kellett úszni a nőnek a két pici gyerekkel, vigyázva arra is, hogy ne fagyjanak meg a hideg vízben. mikor kiértek a partra a nőnek má' mindenhol görcsölt a lába, a füle teljesen bedugult, a gyerekek ordítottak, mint a sakál. egyszóval nagyon kivolt szegény anyja. elhatározta, hogy segítségért ment, a két gyereket egy talált pokrócba csavarta, hogy ne fagyjanak meg, ő meg gyors elindult ordibálni a városka lakóinak segítségért könyörögve. persze tudjuk milyen az emberi faj, senki nem segített neki, csak bandukolt az anyja mindenfele, de senki még egy "maradj csöndben"-t sem vágott felé. viszont az anyja még mindig nagyon fázott a ruháinak köszönhetően, ami mind nagyon vizes volt, ezért kezdett nagyon-nagyon rosszul is lenni, ami ahhoz vezetett, hogy leült egy nagy kuka mellé és elaludt. az öcséit meg ennek a szerencsétlen fiúnak itt mellettem valami idegen elvitte, és azóta nem találják.
na szóval akkor. hova kell tenni az evőeszközöket, mennyit kap ma estére, és mikor emeli meg a fizetését esetleg?
a kis barátom mellettem köpni, nyelni nem tudott, csak nézett rám, a főnöke ugyanígy, de legalább nem rúgta ki szegényt, ezt biztosan tudom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése