-gyere, fuss!
-nem akarok.
-de kell, ha nem akarod, hogy megírjanak..
-nem követem el még egyszer ugyanazt a hibát!! nem fogom.
az öltözéke régimódi. csőnadrág, nagy orrú makkos cipő, elegáns zakó, és a mellényzsebéből egy zsebóra lánca lógott ki.
mellette lévő asztalnál egy ugyanilyen öltözékű férfinak tűnő egyén ült, csak ő magas volt és nagyon vékony.
a kövér lepöckölte a szivarjáról a hamut, és előredőlt.
- mi vagyunk a beugrósok az álmaidban. - mondta, mire a vékony is felém fordult.- nem igazán hinném, hogy ezt különösebben meg kellene magyaráznom neked, hiszen úgyis érted. nyilván, mi? mindig ezt mondod, amikor valamit nem teljesen értesz, vagy nem osztod a másik véleményét..
azon kívül meg. csak nem hitted, hogy több millió színész játszik a te idétlen álmaidban.. nem érnek rá, tudod. több milliárd ember álmodik, egyszerre körülbelül három és fél millióan, de ez mindig változó. jelenleg hatmillió-négyszázötvenkétezer-százhuszonhárom darab ember alszik, ebből hatmillió-négyszázötvenkétezer-százhuszonhárom álmodik. - gondolom azért tartott itt szünetet mert vigyorgott, de mivel nem volt feje, nem láthattam - tudod, hogy miért van ez? most azt kérdezed magadtól, hogy "na de nekem is szokott olyan lenni, amikor nem álmodom, miért van ez?" és a kérdésed jogos, barátom. ez csupán azért van, mert az agyad, amikor alszol, mindig unatkozik, és valamivel szórakoztatnia kell magát, tudod.. vagyis mindig álmodik, csak mivel neki is van akarata, nem akarja, hogy emlékezz rá. nézd el neki. mert most komolyan.. szerinted, amikor neked várnod kell -mondjuk az orvosnál, hogy sorra kerülj-, akkor te sem csak ülsz és nézed az ajtót, mikor nyílik ki és szólítják a nevedet, nemde? most furán nézel rám, de ez így van. az agy unatkozik, és elkezd játszani. és mivel ő csak egy szerv a testedben, nem tud olvasni egy könyvet, vagy játszani a számítógépeden, vagy akármit. ahhoz ugye szüksége lenne a testedre. -gondolom nevetett, mert a hasa csak úgy hullámzott. miközben ezeket mondta, azon tűnődtem, vajon honnan jön a hangja egyáltalán.. - tudod, hogy nem tudsz beszélni, ugye? -folytatta- hiszen a te lényed is mindig változik az álmaidban. miért lennél mindig saját magad, nem igaz? az olyan unalmas. emlékezz csak vissza, amikor gyerekkorodban játszottál a babáiddal. akkor is mindig valaki más voltál, még ha szerettél is a bőrödben lenni. akkor még szerettél, nem igaz? ah, de régen is volt már. szinte alig emlékszem rájuk. a sárga pizsamádra. meg amikor éjszaka felkeltél valamiért, és át kellett rohannod a szoba túlsó felére, közben meg figyelni az üvegajtót, hogy előtte mikor megy el az édesapád, és mikor veszi észre a kis sunyi lépteidet az ajtó előtt. és persze hogy nem az ajtó miatt buktál le, persze hogy hiába lested a mozgást mögötte. egy dolgot nem vettél számításba: a lépteid lehallatszódnak a földszintre ha futsz, vagy ha a sarkadat teszed előre és úgy járkálsz. ez lett a veszted.
na de látom untatlak. vagyis nem, csak most már kezdesz rájönni miért is vagyunk mi itt. az agyadra várunk, hogy ismét szórakozni akarjon, hogy kitaláljon valami jó kis illúziót, amiben mind mind részt vehetünk. mi hárman, igen. méghozzá azért hárman, mert az álmod stáblistája így épül fel: te, mint te; egy ember, vagy több, akivel éppen egy adott helyen vagy térben beszélgetsz, vagyis a főszereplő; plusz a statiszták, akiknek a személye, ugye általában változó. nos, a statisztákból általában egy van, hiszen, ahogy mondottam pár perce, nem vagyunk olyan sokan, mint kellene. vannak olyanok, akik előszeretettel gyilkolnak álmukban. és mivel nekünk is csak egy életünk van, nem kilenc, mint a macskáknak, ezért elég erősen fogyatkozunk, és hamarosan ki is halunk. igen, és mielőtt bevágnád a cészemöldököd, elmondanám, hogy nekik sincs kilenc életük, csak nagyon talpraesettek! na látod. így mindjárt más.
na, de látom készen állsz, menjünk tovább, a következő álmodba..
-nem akarok.
-de kell, ha nem akarod, hogy megírjanak..
-nem követem el még egyszer ugyanazt a hibát!! nem fogom.
~
kávéházi hangulat. egy fa széken ülök összegörnyedve, a kezem a térdem között, és bambulok. velem szemben egy hatalmas hasú férfinak tűnő ember szivart szív, de nem volt feje, úgyhogy nem értettem hogyan is képes rá.. az öltözéke régimódi. csőnadrág, nagy orrú makkos cipő, elegáns zakó, és a mellényzsebéből egy zsebóra lánca lógott ki.
mellette lévő asztalnál egy ugyanilyen öltözékű férfinak tűnő egyén ült, csak ő magas volt és nagyon vékony.
a kövér lepöckölte a szivarjáról a hamut, és előredőlt.
- mi vagyunk a beugrósok az álmaidban. - mondta, mire a vékony is felém fordult.- nem igazán hinném, hogy ezt különösebben meg kellene magyaráznom neked, hiszen úgyis érted. nyilván, mi? mindig ezt mondod, amikor valamit nem teljesen értesz, vagy nem osztod a másik véleményét..
azon kívül meg. csak nem hitted, hogy több millió színész játszik a te idétlen álmaidban.. nem érnek rá, tudod. több milliárd ember álmodik, egyszerre körülbelül három és fél millióan, de ez mindig változó. jelenleg hatmillió-négyszázötvenkétezer-százhuszonhárom darab ember alszik, ebből hatmillió-négyszázötvenkétezer-százhuszonhárom álmodik. - gondolom azért tartott itt szünetet mert vigyorgott, de mivel nem volt feje, nem láthattam - tudod, hogy miért van ez? most azt kérdezed magadtól, hogy "na de nekem is szokott olyan lenni, amikor nem álmodom, miért van ez?" és a kérdésed jogos, barátom. ez csupán azért van, mert az agyad, amikor alszol, mindig unatkozik, és valamivel szórakoztatnia kell magát, tudod.. vagyis mindig álmodik, csak mivel neki is van akarata, nem akarja, hogy emlékezz rá. nézd el neki. mert most komolyan.. szerinted, amikor neked várnod kell -mondjuk az orvosnál, hogy sorra kerülj-, akkor te sem csak ülsz és nézed az ajtót, mikor nyílik ki és szólítják a nevedet, nemde? most furán nézel rám, de ez így van. az agy unatkozik, és elkezd játszani. és mivel ő csak egy szerv a testedben, nem tud olvasni egy könyvet, vagy játszani a számítógépeden, vagy akármit. ahhoz ugye szüksége lenne a testedre. -gondolom nevetett, mert a hasa csak úgy hullámzott. miközben ezeket mondta, azon tűnődtem, vajon honnan jön a hangja egyáltalán.. - tudod, hogy nem tudsz beszélni, ugye? -folytatta- hiszen a te lényed is mindig változik az álmaidban. miért lennél mindig saját magad, nem igaz? az olyan unalmas. emlékezz csak vissza, amikor gyerekkorodban játszottál a babáiddal. akkor is mindig valaki más voltál, még ha szerettél is a bőrödben lenni. akkor még szerettél, nem igaz? ah, de régen is volt már. szinte alig emlékszem rájuk. a sárga pizsamádra. meg amikor éjszaka felkeltél valamiért, és át kellett rohannod a szoba túlsó felére, közben meg figyelni az üvegajtót, hogy előtte mikor megy el az édesapád, és mikor veszi észre a kis sunyi lépteidet az ajtó előtt. és persze hogy nem az ajtó miatt buktál le, persze hogy hiába lested a mozgást mögötte. egy dolgot nem vettél számításba: a lépteid lehallatszódnak a földszintre ha futsz, vagy ha a sarkadat teszed előre és úgy járkálsz. ez lett a veszted.
na de látom untatlak. vagyis nem, csak most már kezdesz rájönni miért is vagyunk mi itt. az agyadra várunk, hogy ismét szórakozni akarjon, hogy kitaláljon valami jó kis illúziót, amiben mind mind részt vehetünk. mi hárman, igen. méghozzá azért hárman, mert az álmod stáblistája így épül fel: te, mint te; egy ember, vagy több, akivel éppen egy adott helyen vagy térben beszélgetsz, vagyis a főszereplő; plusz a statiszták, akiknek a személye, ugye általában változó. nos, a statisztákból általában egy van, hiszen, ahogy mondottam pár perce, nem vagyunk olyan sokan, mint kellene. vannak olyanok, akik előszeretettel gyilkolnak álmukban. és mivel nekünk is csak egy életünk van, nem kilenc, mint a macskáknak, ezért elég erősen fogyatkozunk, és hamarosan ki is halunk. igen, és mielőtt bevágnád a cészemöldököd, elmondanám, hogy nekik sincs kilenc életük, csak nagyon talpraesettek! na látod. így mindjárt más.
na, de látom készen állsz, menjünk tovább, a következő álmodba..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése