visszaszámolok: 5.. 4.. 3.. 2.. 1.. kész. Istenem, ha figyelsz, érintsd meg az ujjam! ha nem, az sem baj, visszamegyek a többi gyerekkel játszani, akik borotvapengével hullahopp-karikáznak, vagy meglátogatom az oroszlán barátaimat, akik embereket esznek és arról társalognak mennyire ízletes is a húsunk.
Istenem, hallgass meg, kérlek! kitaszítanak a társadalomból. lealacsonyítom saját magam az emberekkel és mindenkivel szemben, és egy örök életre leírom magam mindenki szemében. kérlek add, hogy többé ne kelljen a többiekkel beszélnem és add, hogy soha senki ne ismerjen fel, ha netán közéjük merészkednék. cserébe felajánlom magamat, ha megteszed nekem ezt.
tudod sokszor döcögtem mindenfele egy négykerekű csodán, amit miattad találtunk föl, és sokszor rájöttem, -újra és újra- hogy egy nő ha úgy néz ki, mint egy nő, vagy olyan illata van, mint egy nőnek, akkor az valószínűleg férfi; és sokszor rájöttem, hogy ha ráállok a jobb lábamra, akkor lenéznek, mert ez már póznak számít, és már a póz is elítélendő. ugyanakkor sokszor megbíztam az emberekben és elhittem, hogy amikor azt mondják "viszont látásra" akkor valóban azt akarják hogy viszont lássuk egymást, de ez mára persze elmúlt, leszoktam arról, hogy bármit is elhiggyek bárkinek, pláne ha az illető tud beszélni és tudatában is van a szavai értelmével és súlyával.. vagy nincs. tudod, Istenem, ezek az emberek már nem olyanok, mint amilyet te teremtettél. ezek itt mind felvágósak, egytől egyig csak a saját érdekeit lesik és nem a másik kívánságát. tudom, hogy nem csak a második személyről szól az egész, de miért ne lehetnénk néha napján figyelmesek és egymással szemben toleránsak, ha már megszületett ez a szó és néha talán tényleg őszintén akarjuk is, hogy ne csak az ÉN legyen előtérben. persze tisztában vagyok vele: ez még nem elég érv..
ugyan nem tudom, hogy figyelsz-e, de én azért még itt vagyok, tartom a vonalat, a kapcsolatot és a párbeszédet, bár ha egyirányú is, fenntartom. segíts nekem!
azt hiszem tudom, hogy mi a különbség egy perverz alak és egy aktot festő vagy bármilyen formában leképződést létrehozó személy között. beállnék a sorba és én is udvarolnék a semmi közepén egy nőnek, hogy ő a legszebb ezen a környéken. és akarnám, hogy elhiggye mindezt, mert akarom, hogy buta legyen és azt vallja, én vagyok az igazi. ilyenkor eszembe jut, hogy talán kislány korában várja a Herceget fehér lovon és mondjuk ül a verandán, aztán harminc év múlva ismét ugyanott ül, ugyanazon a tornácon és mondogatja magában ugyanazt, meg hogy már bármelyik pillanatban itt lehet a nagy Ő, de Istenem, én tudom, hogy nem fog eljönni érte sem, és a Herceget sem fogja a karjánál fogva ráncigálni senki ezért. nem fog útra kelni csak hogy megtalálja álmai nőjét, akivel leélhetné a maradék satnya kis életét. nem fogja, mert már el sem hinnéd mik vannak ezen a rohadt világon, ami pótolhat egy igazi hús-vér embert. bocsáss meg Istenem a ronda szóhasználatért, de nagyon el vagyok keseredve. képzelj el egy olyan világot, ahol már az emberi kapcsolatok a levegőben épülnek ki. elkeserítően hangzik, tudom. ó igen azt is, hogy menekülni kellene a Levegő elől. a Levegő elront mindent -mindenkit- és már ebben a közegben is elterjedhet bármi, ami káros embertársaimra nézve. ó, Istenem, nem is tudod mennyire. add meg nekünk, hogy minden ilyen dolog eltűnjön a föld színéről, és hogy mindent előröl kezdhessünk. rosszabb a helyzet, mint hinnéd. te nem tudhatod, hiszen nem is élsz, nem is létezel, az elmém szüleménye vagy, és az összes többi hívő,skizofrén emberében, akikben egy csöppnyi remény van még, akik még azt merik hinni, hogy eljön a változás és nem hiába halt meg a fiad. tudod elgondolkodhatnának néha ezek a hívő emberek, hogy a fiad több, mint kétezer éve az akkor élő emberek addig megtett bűneiért halt meg, nem az egész emberiség elkövetett bűneiért és még a jövőben elkövetendő balfogásaiért. kérlek mondd, hogy az egész valaha létező emberiség bűneiért halt meg! nem akarom azt hinni, hogy már nem tartasz bennünket méltónak semmire és már nem is törődsz velünk. velünk és a világunkkal, ezzel a valósággal, amit mi teremtünk. amikor az emberek gonoszak és csak beállnak a sorba, összerakjuk darabjaiból az embereket, gyártjuk az érzelmeket, eladjuk a szeretetünket és termesztjük a boldogságot. miért nem hallgatsz meg bennünket? miért kellene még egy lépcsőfokot megtennünk ebben az elkorcsosult szégyenteljes világban? kicsi korom óta nem imádkoztam, de most tényleg könyörgöm, hogy hallgass meg. azt akarom csak, hogy ha kitárom a karomat, akkor ne tudjam csak akkorában meghatározni mekkora is a szabadság, vagy a te kegyelmességed. nem akarok mértékekben gondolkodni, hanem végtelennek akarom tudni. sőt! nem akarok tudni semmit.
ha létezett valaha paradicsom, akkor vigyél mindannyiunkat oda vissza. vagy nem.. tudod mit? ne vigyél vissza. engem se és másokat se. nem akarok a többi emberrel együtt lenni, egy embert sem akarok magam mellett tudni. azt vidd vissza, aki még nem érti miért van ez az egész körülöttünk. valaki olyat, vagy több olyat, akik soha nem fogják felfogni mekkora bajban is vagyunk mindannyian. aki ártatlan.. Istenem, bár nem hiszek semmiben, mégis azt hiszem, hogy amennyire rosszul vagyok mindentől, annyira kellene az ellenkezőjét a külvilág felé kimutatnom. szóval, Istenem, ha azt hiszed most csalódtam a te munkádban, akkor nem jól látod. én csak nézem a tükröket, behunyom, majd kinyitom a szemem, lélegzem a levegőmet és szélesen mosolygok mindenkire.
Istenem, hallgass meg, kérlek! kitaszítanak a társadalomból. lealacsonyítom saját magam az emberekkel és mindenkivel szemben, és egy örök életre leírom magam mindenki szemében. kérlek add, hogy többé ne kelljen a többiekkel beszélnem és add, hogy soha senki ne ismerjen fel, ha netán közéjük merészkednék. cserébe felajánlom magamat, ha megteszed nekem ezt.
tudod sokszor döcögtem mindenfele egy négykerekű csodán, amit miattad találtunk föl, és sokszor rájöttem, -újra és újra- hogy egy nő ha úgy néz ki, mint egy nő, vagy olyan illata van, mint egy nőnek, akkor az valószínűleg férfi; és sokszor rájöttem, hogy ha ráállok a jobb lábamra, akkor lenéznek, mert ez már póznak számít, és már a póz is elítélendő. ugyanakkor sokszor megbíztam az emberekben és elhittem, hogy amikor azt mondják "viszont látásra" akkor valóban azt akarják hogy viszont lássuk egymást, de ez mára persze elmúlt, leszoktam arról, hogy bármit is elhiggyek bárkinek, pláne ha az illető tud beszélni és tudatában is van a szavai értelmével és súlyával.. vagy nincs. tudod, Istenem, ezek az emberek már nem olyanok, mint amilyet te teremtettél. ezek itt mind felvágósak, egytől egyig csak a saját érdekeit lesik és nem a másik kívánságát. tudom, hogy nem csak a második személyről szól az egész, de miért ne lehetnénk néha napján figyelmesek és egymással szemben toleránsak, ha már megszületett ez a szó és néha talán tényleg őszintén akarjuk is, hogy ne csak az ÉN legyen előtérben. persze tisztában vagyok vele: ez még nem elég érv..
ugyan nem tudom, hogy figyelsz-e, de én azért még itt vagyok, tartom a vonalat, a kapcsolatot és a párbeszédet, bár ha egyirányú is, fenntartom. segíts nekem!
azt hiszem tudom, hogy mi a különbség egy perverz alak és egy aktot festő vagy bármilyen formában leképződést létrehozó személy között. beállnék a sorba és én is udvarolnék a semmi közepén egy nőnek, hogy ő a legszebb ezen a környéken. és akarnám, hogy elhiggye mindezt, mert akarom, hogy buta legyen és azt vallja, én vagyok az igazi. ilyenkor eszembe jut, hogy talán kislány korában várja a Herceget fehér lovon és mondjuk ül a verandán, aztán harminc év múlva ismét ugyanott ül, ugyanazon a tornácon és mondogatja magában ugyanazt, meg hogy már bármelyik pillanatban itt lehet a nagy Ő, de Istenem, én tudom, hogy nem fog eljönni érte sem, és a Herceget sem fogja a karjánál fogva ráncigálni senki ezért. nem fog útra kelni csak hogy megtalálja álmai nőjét, akivel leélhetné a maradék satnya kis életét. nem fogja, mert már el sem hinnéd mik vannak ezen a rohadt világon, ami pótolhat egy igazi hús-vér embert. bocsáss meg Istenem a ronda szóhasználatért, de nagyon el vagyok keseredve. képzelj el egy olyan világot, ahol már az emberi kapcsolatok a levegőben épülnek ki. elkeserítően hangzik, tudom. ó igen azt is, hogy menekülni kellene a Levegő elől. a Levegő elront mindent -mindenkit- és már ebben a közegben is elterjedhet bármi, ami káros embertársaimra nézve. ó, Istenem, nem is tudod mennyire. add meg nekünk, hogy minden ilyen dolog eltűnjön a föld színéről, és hogy mindent előröl kezdhessünk. rosszabb a helyzet, mint hinnéd. te nem tudhatod, hiszen nem is élsz, nem is létezel, az elmém szüleménye vagy, és az összes többi hívő,
ha létezett valaha paradicsom, akkor vigyél mindannyiunkat oda vissza. vagy nem.. tudod mit? ne vigyél vissza. engem se és másokat se. nem akarok a többi emberrel együtt lenni, egy embert sem akarok magam mellett tudni. azt vidd vissza, aki még nem érti miért van ez az egész körülöttünk. valaki olyat, vagy több olyat, akik soha nem fogják felfogni mekkora bajban is vagyunk mindannyian. aki ártatlan.. Istenem, bár nem hiszek semmiben, mégis azt hiszem, hogy amennyire rosszul vagyok mindentől, annyira kellene az ellenkezőjét a külvilág felé kimutatnom. szóval, Istenem, ha azt hiszed most csalódtam a te munkádban, akkor nem jól látod. én csak nézem a tükröket, behunyom, majd kinyitom a szemem, lélegzem a levegőmet és szélesen mosolygok mindenkire.
like
VálaszTörlés